|
|
 |
|
 | |  | |  2011-12-11 01:21:22 (177) |
|  |
 | |
Sziasztok!
Nekem van egy kis problémám. Van egy fiú akivel már 1,5 éve jóban vagyok. Tavaly még nem éreztem iránta semmit, ritkán beszéltünk és találkozunk. Nem is tetszett. Nyáron sokat változott külsőleg - belsőleg egyaránt. Szeptember óta rengeteget beszélünk, nagyon rövid időn belül szoros baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, minden héten találkozunk.
Én pedig lassan beleszerettem. :/ :S Azt tudom, hogy ő nem így érez, hiszen, ha tetszenék neki, akkor már lépett volna-ahogy ismerem.
Nem tudom, hogy elmondjam-e neki, hogy mit érzek iránta. Kicsit félek attól, hogy ha megtudja, akkor nem akar majd többet találkozni-mondván nekem így lenne a legjobb, de a másik oldalon bízok benne, hogy nem távolodna el tőlem.
Ti mit tennétek a helyemben?
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-06-18 09:39:08 (176) |
|  |
 | |
mondtam neki h ha nem a szemembe mondja meg akkor nem tudom lezárni de erre azt mondta azért nem szeretne velem találkozni mert nem akar szomorúnak látni..olcsó kifogás csak,egy két ember szerint cs azért nem akart mert ő maga sem volt biztos a döntésében.és tudom h elkéne felejtenem de nem megy,egyszerűen nem akar sikerülni mert én tényleg szeretem és már tudom mik voltak a hibák miken kellett voln aváltoztatni és azt is tudom h veszett ügy az egész mert már simán túllépett rajtam :(
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-06-17 11:31:14 (175) |
|  |
 | |
Na hát ,ne haragudj,de elég hülye a srác. Istenem attól,hogy beszélsz egy másik sráccal ennyire ki kell akadni? Ez már nevetséges. Semmi nincs abba,hogy beszéltek. Na meg miért ne beszélhetnétek? Nehogy már 1 pasival se állj szóba...Ez már túlzás. Hogy lenne ez megcsalás?? Inkább nem mondok semmit,de nem hiszem h van értelme,hogy keresd. Ha tényleg szeret keresni fog,(bár szerintem nem szeret) de egy tanácsot fogadj meg. Ne hagyd ,hogy megtiltsa neked pl azt, hogy szóba állj más srácokkal. Ha már ez gondot jelent, akkor nagy a baj nála. Amúgy meg ha ennyire hántorgatja ezt a dolgot, akkor pont nála van ez...Vmit titkolni akar,próbál.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-06-16 23:22:07 (174) |
|  |
 | |
Ha ennyire nem bízik benned, akkor elég reményvesztett az ügy.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-06-16 22:11:59 (173) |
|  |
 | |
Hazugnak hisz, nem tud bennem megbízni! Egyszer hazudtam neki , de kis apróságon, lényegtelen dolgon, ő meg vagy 1000szer hazudott nekem azóta! Mindent próbál a fejemhez vágni, hogy megcsaltam, miközben én sose csaltam meg őt, meg, hogy elhagytam akkor, miközben ő hagyott el egy csajért, csak ő ezt elfelejtette, én meg utána csak beszéltem egy sráccal. De soha nem csaltam meg, meg mióta együtt vagyunk azóta én nem beszéltem senkivel se! Sose csalnám meg, épp ez az, hogy bennem bízhatna meg a legjobban, mert nagyon szeretem és sose tennék vele ilyet!
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-06-16 20:11:10 (172) |
|  |
 | |
Mivel a részéről nem logikus a sztori, így valami még tuti van a háttérben, amiről nem tudsz.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-06-16 15:19:15 (171) |
|  |
 | |
Sziasztok!
A történetem hasonló mint az összetört szív16-é! Kicsit hosszú történet!
Mi nem sokat veszekedtünk, csak az zavarta, hogy amikor msn-en megismerkedtünk akkor nem tudtunk összehozni egy találkozót,ezért azt mondta, hogy hagyjuk az egészet, pedig mind a ketten nagyon akartuk, szimpatikusak voltunk egymásnak. Erre ő összejött egy lánnyal hirtelen, pár napra rá, de a lány visszament a volt barátjához. Ezért megint beszéltünk utána, találkoztunk egyszer, és én komolyan gondoltam már akkor is, de annyival elrontottam,hogy mondtam,hogy beszélek egy másik sráccal is, de nem akarok tőle semmit, csak beszéltem vele, erre ő megsértődött és nem beszélt velem többet! 6hónap után felkeresett, összejöttünk. 8hónapig együtt voltunk de utána szakított velem, nem tudta elfelejteni azt az incidenst, neki annyira rosszúl esett, ő megcsalásnak vette! Hát még nekem amikor ő összejött a lánnyal, még se érdekelte, hogy én hogy érzem magam! Most azt mondja, hogy nem akar többet látni, ne keressem soha többet! De még mindig szeret, egy hete beszéltünk telefonon, akkor majdnem elsírta magát, rosszul esik neki azért, csak neki a becsülete többet jelent, tudjátok milyenek a férfiak! Kerestem azóta, de csak azt mondja, hogy ne keresem soha többet, nem érdeklem, közbe pedig mégis szeret, de az a h..lye büszkeség! Mégis szeretem, várnom kell mást nem tehetek arra jutottam, ha szeret felkeres! Szerintetek mégis mit tehetnék még?
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-06-11 23:01:06 (170) |
|  |
 | |
szerintem az lett volna a minimum hogy 3 év után a szemedbe mondja és megbeszélitek monddd meg neki hogy te nem tudod lezárni amíg nem beszélitek meg az egészet ez egy jó indok lehet h találkozzatok, de őszintén szólva kutyából nem lesz szalonna és felmelegítve a káposzta sem jó:S szóval lehet jobb lenne ha túl lépnél mert ha összejött egy lánnyal aki nem te v az azért jelent vmit:S és ha ennyi vita van/volt megérie ez ??:S azért ezen is el kell gondolkodni:) rem sikerül vele megbeszélni a dolgokat:)
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-06-11 16:44:57 (169) |
|  |
 | |
szerintem ez egy iphone (:
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-06-11 16:23:02 (168) |
|  |
 | |

nem tudja vki, hogy ez milyen telefon?
megköszönném ha valaki ráismerne :)
| Az üzenetet a felhasználó 2011-06-11 16:23:29-kor módosította. | |
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-06-07 12:54:31 (167) |
|  |
 | |
Kérlek segítsetek...nem lesz a történet rövid de nem tudommit tehetnék már :(
Volt egy srác..3 évig jártunk volt sok vita meg minden az én hibámból is az övéből is,ezeket nem igazán tudok megbeszélni.minden rossz megtörtént velünk,éreztem h szeret ésén is szerettem mait lehet nem jól mutattam ki neki,de tudnia kellett volna..aztán a sok vita miatt szakitott velem összejött egy csajjal 2hónapig aztán a csaj kidobta és megint kibékült velem..együtt voltunk 3hónapig.az elején szép és jó volt de aztán úgyan az lett mint régebben. szerettem volna vele megbeszélni,már rájöttemmiket rontottam el mit nem csináltamjól.szerettem volna helyrehozni de nem hagyta.3hónap telt el a szakitás óta azóta nem beszéltem vele se semmi letörölt mindenhonnan de a mai napig szeretem és bármit megtennék h vissza kapjam de szerintem ő már mást szeret(nincs barátnője úgy tudom) vagy cs mást szeretne szeretni. mit tegyek h vissza kapjam? hogy bízzon bennem és hogy adjon egy esélyt h tudjunk beszélni? mert nem a szememb emondta meg h vége hanem smsben amiből arra következtetek nem volt az érzéseiben biztos és nem merte a szememb emondani. mit kéne tennem? mert elfelejteni meg nem tudom :S
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-01-04 14:12:49 (166) |
|  |
 | |
Kifognak tiltani reklámozásért.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2011-01-03 20:47:57 (164) |
|  |
 | |
:) Volt egy buli, szeptemberben... bejött, kavartatok, tetszik... azt hallod h kellesz neki... ezt nem hallani kell, hanem érezni, és neked kell tudni, hogy volt e valakinek bármi oka is, hogy telibeszélje a fejét az illetőnek, hogy csináltál e valamit, ami miatt kételyek lehetnek benne. Erre a legegyszerűbb megtalálni a választ, hogy szépen odamész egy kedves kis mosollyal, és megkérded valamelyik délután ~ a téli időre tekintve, h nem e lenne kedve meginni egy forrócsokit, és elmondani neki h mit gondolsz, vagy ha még nem is most, csak ismerjétek meg egymást, és ha teli is beszélte valaki a fejét, akkor majd valószínűleg elszáll ez a képzete ha megismer. Ugyhogy hajrá, ismerkedjetek, és ha érzed h itt az alkalom akk nyílj ki ;) sok sikert :)
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-12-27 14:38:50 (163) |
|  |
 | |
Sziasztok. Szeretném valamiben a tanácsotokat kérni, ha tudtok kérlek adjatok tanácsot.
Van egy srác, aki hónapok óta nagyon tetszik, és volt egy buli még szeptemberben, amin megcsókolt, viszont nem járunk...és azóta több buli is volt, és hallottam, hogy "kellek" neki, viszont nem tudom hogy miért de nem lép. Ha viszont én lépek, akkor azt látom, hogy tök jó neki, mert szeretne valamit, csak nem mer és leállítja magát.. :(
Szerintetek valaki telebeszélte a fejét??
segitsetek, hogy most mit tehetnék?? Mert én szeretem, azt hiszem, de ha ő is igy érez akkor miért játssza a mártírt?? :O :S
Segítsetek kérlek titeket!!!
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-12-27 11:32:59 (162) |
|  |
 | |
beszél vele h hányadán álltok.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-12-26 23:12:48 (161) |
|  |
 | |
háát ide is írok mert várom a tanácsokat..:) van egy fiú aki régebben szerelmes volt belém...szegény eléggé csalódhatott mert tudta h nekem más tetszik és mindig róla áradoztam :S
most nem tudom h tetszem -e neki egy icipicit is vagy sem.. nekem ő most igen.. a ygerek eléggé hülye meg hiperaktív stb..:DD mit csináljak vele? xD
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-09-22 14:44:01 (160) |
|  |
 | |
Tegyél ellene ,hogy többet lásd.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-09-22 13:17:06 (159) |
|  |
 | |
hát igen ezt én is tudom.. csak pont Őt látom a legkevesebbet . :(((
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-09-22 13:01:48 (158) |
|  |
 | |
Sztem megirtad a választ.Álompasi a számodra...3. srác
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-09-22 11:04:56 (157) |
|  |
 | |
sziaasztok. remélem tud nekem valaki tanácsot adni mert már nagyon nem tudom hogy mi legyen :$ :/ ...
van 3 srác is aki kezd fontossá válni az életembe :$ az egyik srácot már több mint 1 éve ismerem és Ő itt is élt eddig a falunkba de most elköltözött (Fehérgyarmatra) de minden nap hív vagy küld egy sms-t és 7végén meg csak miattam jár haza (vagyis ezt mondja) mert egy helyre járunk bulizni és akkor mindig olyan mintha együtt lenénk de másnap meg már a korkülönbséggel jönn :/ mivel Ő már 25éves és én még csak 16. és fél hogy ilyen fiatalon nem akarok majd komoly kapcsolatot, belém szeret és elhagyom... a másik 2 srácot most ismertem meg nyáron... de ők is sokat jelentenek nekem :$ az egyik 22éves vele is nagyon jó minden tökre elvagyunk hülyéskedünk nagyon jól érzem magam vele a nyári 7köznapjaimat vele töltöttem el mikor nem dolgozott minden este elmentünk vmerre. és tudom hogy télleg megtenne értem mindent. na és akkor itt a 3. srác aki úristen álompasi a számomra :)) igaz ha azt nézzük a másik 2sráchoz képest fiatal mivel még csak 18éves de úgy érzem vele télleg nagyon boldog lennék mikor együtt vagyunk akkor csak Ő van és mintha kikapcsolna az agyam vele pörgök aztán 1000el ha lehet így fogalmazni. :)) na hát és nem tudom hogy most ki legyen kit is válasszak legszívesebben össze gyúrnám a 3srácot és csinálnék belőlük egyet :$ de sajnos ez lehetetlen :(( lécci segítsetek ha tudtok így a leírtak alapján mert tudom kicsit furin fogalmaztam meg a dolgot de máshogy nem tudtam .. köszii és milliióóó csóók :D annak aki segíít.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-09-21 19:41:18 (156) |
|  |
 | |
A nevedből gondolva kb 14éves lehet.Attól ,hogy szombaton nem ér rá miért kell egyből azt gondolni, hogy lekoptatott?Miért ne lehetne más dolga.Szüleivel megy vhova, bulizni meg a haverjaival stb...Mellesleg meg ráirhatsz nyugodtan.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-09-21 19:11:19 (155) |
|  |
 | |
szijjasztok!
megismertem egy fiút és elhívtuk moziba a barátnőmmel de előtte bókolgatott meg minden de körülbelül mindig én írtam rá MSN-en!!! Szombaton elmentünk 3man moziba és a moziba még nemvolt annyira közvetett de már éreztem hogy itt lesz valami!Mozi után másnap összefutottunk és akkor beszélgettünk a múltunkról meg simogatott ölelgetett állandóan nyalta a száját,nyújtotta a nyelvét!!!!:)))) este ráírtam MSN-en hogy akkor ez most mivolt? és mondta hogy ő nem mondott semmi olyasmit hogy akar valamit vagy sem majd megismerjük egymást....-!!!Másnap megint beszéltünk MSN-en és kérdeztem hogy szombaton összefutunk e és mondta hogy ő most nem ér rá....
szerintetek ez eléggé lekoptatós szöveg vagy írjak rá vagy hagyjam?:((((
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-08-17 11:53:43 (154) |
|  |
 | |
Tudod,az a gond,hogy felírta nekem a Belara fogamzásgátlót,elkezdtem szedni a menstruációm első napján,de véreztem 2 hétig tőle,ezért visszamentem,és felírta ezt a fogamzásgátlót,de azt mondta hogy szedjem végig az előzőt amitől véreztem, meg írt fel mellé vérzéselállító gyogyszert,és a következő levelet,tehát a második levelet már az új fogamzásgátlóbol kezdjem el szedni,elis kezdtem,ezt szedem most,de még ugye volt 9 szem ebből,és megjött,váratlanul...Jó,volt hogy elfelejtettem bevenni,de 12 órán belül lehet pótolni,és igyekeztem pótolni,nehogy gond legyen! Bár nemhiszem hogy baj lenne belőle,mert szedem már lassan 2 hónapja,akkor csak véd valamennyire,meg ha ment is belém ondó vagy előváladék,a vér csak kimossa belőlem! Főként azért is kezdtem el szedni a fogamzásgátlót,mert nagyon sok vér jött,de amint elkezdtem szedni,jóval kevesebb jön! át,nagyon remélem hogy ebből nem lesz gond,bár aztmondták nekem hogy feleslegesen aggódok,mert ha én szombat estefelé szeretkeztem,vasárnap reggel meg megjött,annyi idő alatt nem ér fel oda a sperma ahova kell,és a vér meg úgyis kimossa belőlem...
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-08-17 11:36:06 (153) |
|  |
 | |
Ha rendesen szeded a fog.gátlót nincs mitől félned, akár beléd is élvezhet. Ha most kezdted el szedni a fog.gátlót, akkor lehet azért jött meg hamarabb. Ha már régebb óta szeded( ha meghaladta a 3-4 hónapot ), akkor menj el nőgyógyászhoz szerintem, és valószínű más gyógyszert fog felírni.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-08-17 11:22:22 (152) |
|  |
 | |
Sziasztok!
Lenne nekem egy olyan problémám,hogy fogamzásgátlót szedek...szeretkeztem a barátommal szombat estefelé,mikor élvezett igaz kihúzta,de félek hogy ment belém kicsi előváladék vagy sperma...vasárnap reggel váratlanul megjött a vérzésem,de nem kellett volna neki megjönnie,mert ugye szedem a fogamzásgátlót,és a 21 szem gyógyszerből még volt 9 szem,és csak utána kellett volna neki megjönnie miután beszedtem a 21 szem gyógyszert...lehetek így terhes? bár ha szombaton szeretkeztünk és vasárnap reggel már véreztem,akkor ugyis kimossa belőlem a vér a spermát ha ment is belém kicsi,nem ??
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-08-16 16:04:10 (151) |
|  |
 | |
Szia! Hiszen leírtad a választ. Jól érzed magad, ha szabad vagy és perpill nem kell neked senki. Aki ezeket mondja, már rég nem szerelmes. Fölösleges valakivel játszadozni, ha nem szereted. "...most egyszer járjak vele egyszer nem?" NEM! Ha nem szereted, szakíts vele, de akkor ne is keresd fel többet, mert ez így nem igazságos. Szakítani akarsz, ezt te is leírtad... Akkor mire vársz? Arra, hogy jobban beléd szeressen, aztán elhagyod és haraggal váljatok el? Megmondod neki szépen, hogy a szünet, amit akkor tartottatok, bevált, de csak kis időre és jelenleg azt érzed, jobb neked egyedül és hogy ne haragudjon.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-08-16 14:53:55 (150) |
|  |
 | |
sziasztok..kb.velem is ez volt a helyzet..én 2 hét szünetet tartottam csak néha hiányzott nagyon jól elvoltam buliztam meg minden..:D aztán eljött a házunk elé este, és ujr összejöttünk..nemtudom hogy mivolt velem azután minth kicseréltek volna megvoltam érte bolondulva..ez kb 4 hete lehetett de most megint ugy érzem hogy jobb nekem egyedül mert szabad vagyok, azt csinálok amit akarok..:S:S de ha most szakitok vele ..áhh ez olyan bonyolult most egyszer járjak vele egyszer nem?már nem hiszem hogy szeretem..szakítani akarok de szerintem nem fogok vagy nemtudom..kérlek segitsetek..:S:/
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-07-20 21:03:32 (149) |
|  |
 | |
szerintem kajak tartsatok pár nap szünetet. és ha hiányozni fog akkor vele akarsz lenni szerintem.vagyis ebből is meglehet tudni.de ez lehet egy pllanatnyi állapot is.lehet h pár nap múlva zat fogod érezni h áhh te megőrülsz ha nem lehetsz vele.
| Az üzenetet a felhasználó 2010-07-20 21:05:00-kor módosította. |  | | |
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-04-26 19:53:06 (148) |
|  |
 | |
Sziasztok. Nagyon össze vagyok kavarodva . van 1 srác akivel szinte járunk ..de nem tudom h mi legyen ,néha akarok vele lenni néha nem , és ma megmondtam neki h tisztára össze vagyok kavarodva , segíteni akart .. de tényleg nem tudom h mit tegyek , azt mondta jó 1hétig szüneteljünk és majd meglátom mit akarok . valami tanács? most mi van velem =( ?
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-04-26 19:49:58 (147) |
|  |
 | |
Szerintem még lehet valami belöle =)
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-04-26 19:21:30 (146) |
|  |
 | |
sziasztok. még tavaly nyáron összejöttem egy sráccal. buliban. akor csak 2hétig voltunk eggyüt mert közben mi elutaztunk nyaralni:/ mikor hazajöttem áttmentem hozzá és akkor mondta hogy ö nem birja a hosszu kapcsoltatot legyen vége,de barátok lehetünk.
jó oké.ezzel nincsen semmi gond.
csak most elözö héten szombaton it a faluban(nálunk) volt egy bál. elmentem.hazajöttem fél 11kor mert már fáradt voltam meg minden.aztán a haverje fél 12körül csörgetett mint a veszett. felhivtam hogy mi a baja és azt mondta hogy a srác(akivel jártam) azt mondta hogy ha elmegyek a bálba akkor lehet valami ha nem akkor tárgytalan.mondtam neki ezt nem hiszem el adja oda a telóját a srácnak.beszéltem vele és tényleg ezt mondta.jó.én amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem. kb 5perc alatt odais értem. összefutottam velük(5-6an voltak. de mindet ismerem).atán hogy kettesbe legyünk kihivott az udvarra.nem jöttke a haverjai.de semi nem volt.elcsalt de leült mellém picit távol és mindig felállt és egyre közeleb ült.egyszer csak teljesen mellettem ült.egyszer belenézett a szemembe de akkor se mondott semmit:S szóval végülis elmentem potyára a bálba. most szerintetek haggyam? vagy lehet még valami ebböl?
segitsetek
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-04-26 18:55:51 (145) |
|  |
 | |
Szerintem is járjatok! :D
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-04-25 22:06:02 (144) |
|  |
 | |
erre nem nehéz a válasz! járj vele!
| |  |

 |
|
 | |  | |  2010-04-25 16:26:24 (143) |
|  |
 | |
sziasztok én egy 13 éves lány vagyok és azt szeretném kérdezni h mit csinájak ha a legjobb fiú barátom folyton nyalja a száját mikor beszélünk és folyton mosolyog mindent nekem mutat meg először és csak én tudom felvidítani mikor szomorú?! A barátnőm nao jóba volt vele és tetszett neki megkérdezte járnának-e azóta nem nagyon beszélnek! nem akarom őt elveszteni de azért szívesen járnék vele! mitcsináljak? help
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-27 18:41:04 (142) |
|  |
 | |
Hát vége van...jól fogadta...azt mondta,hogy Ő is érezte...:S Kicsit szomorú vagyok,mert lelkiismeretfurdalásom van...:S
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-27 15:28:37 (141) |
|  |
 | |
Igen,így lesz sztem...csak olyan nehéz lesz megmondani...hisz én kezdeményeztem... :S Bevallom,kicsit szégyellem is emiatt magam :S De muszáj lesz őszintén elmondanom neki a dolgokat. Köszi a tanácsot! Üdv
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-26 22:11:23 (140) |
|  |
 | |
Szija. Szerintem is.MÉg mindig jobb,ha most elmondod neki,és most esik neki rosszul és nem az van,h x ideig úgymond "raboljátok egymás idejét".Meg várod,h beleszeress és közben teljesen félrevezeted.:S Maradjatok jóban,ha olyan normális és ez még lehetséges.(: Ez olyan felmelegített káposzta dolog sztem.:D Bár igaz,h van akiknél bejön az újrakezdés.
| Az üzenetet a felhasználó 2008-06-26 22:12:50-kor módosította. |  | | |
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-26 18:19:18 (139) |
|  |
 | |
Sziasztok!
Múlt 7en összejöttem a volt barátommal...2 éve jártunk először,aztán kiszerettem belőle...mivel elvoltam keseredve,szóltam neki,hogy jöjjön ki hozzám. Ki is jött,beszélgettünk rólunk. Összejöttünk. Semmi nem történt köztünk,csak 1 csók. Azt hittem fogom tudni szeretni,de nem megy. Én mondtam,hogy legyünk megint együtt mert nagyon normális a srác. De nem tudom szeretni. Most mit tegyek? :S Én azt gondolom,hogy megkellene neki ezt így őszintén mondanom. Mert nem lenne helyes játszadozni vele... Szerintetek? Előre is köszönöm a válaszokat! Üdv,Lia
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-24 17:40:10 (138) |
|  |
 | |
Esküvőt még mi is csak föiskola után tervezzük. vagy jóval azután, ha még együtt leszünk (szerintem biztos) de tudom, hogy bármi közbe jöhet. amúgy nem mostanában lesz ez se, de egy éven belül szerintem. össze is fogunk költözni, ő pesten lakik albérletbe, én Pestre megyek tanulni, és így belevágunk. Néha érzem, hogy fiatal vagyok még, de tudom, hogy őt választottam. ő pedig egyéb okok miatt már rég felnőtt. készen állunk rá :) vagyunk még szerintem páran, akikben megmaradt valami a régi generációból :p
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-24 17:33:30 (137) |
|  |
 | |
És nem érzed magad fiatalnak az eljegyzéshez?:) Én most 13-án töltöttem a 20-at.. és nem hiszem, h 25 éves korom előtt férjhez megyek..:)
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-24 17:30:18 (136) |
|  |
 | |
persze, húsz leszek augusztusba :)
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-24 17:25:49 (135) |
|  |
 | |
Szia!:)
Szerintem igaza van!:)
Egyébként megkérdezhetem, hány éves vagy?:)
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-24 17:12:15 (134) |
|  |
 | |
Sziasztok! Nem akkora egetrengető probléma, de itt tuti kapok választ :) Eljegyzéskor kísérőgyűrű bal kézre igaz?? a Párommal egyre többet beszélünk róla. Viszont ő úgy gondolja, vagyis szentül hiszi, hogy kísérőgyűrű csak a lánynak jár. ez igaz és én tudom rosszul?
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-05 17:57:36 (133) |
|  |
 | |
Nem tehetek mást...tovább kell lépnem...elkell felejtenem...pedig a szívem szakad meg...ő mást választott...vele boldog...és nekem nem áll jogomban közéjük állni...pedig mennyi mindent tudok...mégis inkább hallgatok...és ez így jó...hagyom elsétálni a nagy szerelmet...végre találtam egy fiút,aki...de nem lehet...erősnek kell lennem...:'(
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-05 16:14:35 (132) |
|  |
 | |
Jó lenne, ha csak így menne, mindenesetre sok sikert az elhatározásodhoz :)
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-04 16:54:37 (131) |
|  |
 | |
Tudom, tudom. Az lenne a jó, ha már most abbahagynám. Hát, igyekszem. Fogadalmat teszek, hogy többé nem rágom szét magam teljesen. Na, most indul...:)
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-04 16:41:39 (130) |
|  |
 | |
hát igen elmúllik de nem mindegy h mikor!
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-04 16:39:54 (129) |
|  |
 | |
Muszáj igen, csak nehéz. Na, de nem baj, egyszer csak elmúlik ez a kényszer valahogy. Ez épp olyan mint a körömrágás, azt hiszem...:) Köszi szépen mindent!
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-04 15:55:37 (128) |
|  |
 | |
A lényeg, hogy jó pszichot fogj ki. Tőle is függ, hogy mennyire tudsz megnyílni. Egyébként nem jó, ha visszafolytod, valakivel muszáj beszélni. Erről is.
| |  |

 |
|
 | |  | |  2008-06-04 15:44:03 (127) |
|  |
 | |
A papám azt mondta, hogy volt egy ilyen ismerőse,aki ettől kapott szájrákot..A pszihológustól félek, tartok tőle, hogy nem nyílnék meg előtte, nem szeretek apáról beszélni senkivel.. Könnyen mondom azoknak akik le akarnak szokni a cigiről, hogy csak elhatározás és kitartás kell, menni fog az! Rá kellett jönnöm, hogy ugyanabban a helyzetben vagyok, nekem is van egy függőségem, és nehéz "leszoknom" róla...Mostmár értem, hogy miért válaszolják azt,a dohányzók: "Könnyű azt mondani..." Remélem megoldódik majd ez is. Köszi egyébként, hogy próbáltál segíteni!!!:)
| |  |



|