2014. július 24. csütörtök - Kinga, Kincső
Gázpisztoly

Tisztelt fórumozók! A Nethírlap fóruma politikamentes fórummá alakult, politikával kapcsolatos topikok, hozzászólások törölve lesznek.

Idézetek

NetHírlap / Fórum / 

Szex, szerelem, ismerkedés

  / 

Idézetek

    
    Oldal: előző oldal / 1805következő oldal      bontás: 
Privát üzenetek

Bejelentkezés
Regisztráció
Adatmódosítás
Elfelejtett jelszó
Mail a moderátornak
Moderálás
Súgó
Fórumszabályzat

Keresés

Keresett kifejezés:

Keresés helye:



Részletes keresés

Kategóriák

Autó-motor
Család
Dühöngő
Fegyverek
GSM, távközlés
Hajózás
Hardver
Internet
Játékok
Kultúra
NetHírlap kávéház
Sport
Szex
Szoftver
Tudomány
Vallás
Zene

Legfrissebb 20



 zajonc
    
2014-07-24 18:53:03  (13545)
  Sziasztok! Tudnátok írni valami szerelmes idézetet ami arról szól hogy megtaláltam életem nagy szerelmét, és szerelem volt első látásra? Olvasgattam itt, de nem találtam hirtelen semmit. Előre is nagyon szépen köszönöm Mindenkinek!



Válaszok
 


 Nitu
    
2014-07-20 15:42:57  (13544)
  "Hiányzol: mondanám ha látnám hogy én is neked ! "



Válaszok
 


 andiandi18
    
2014-07-19 09:20:54  (13543)
 

Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyáltalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt. Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.

A szeretkezés jó dolog, de ha az ember azzal a valakivel van együtt, akibe szerelmes, akkor lesz csak igazán csodálatos az egész.

Tudod mi az, ami igazán szexi? A humorérzék. A kaland íze. Arcpír télen. Csípő, amibe bele lehet markolni. Nyitottság. Magabiztosság. Alázatosság. Jó étvágy. Valaki, aki hallgat az intuíciójára. Egy okos visszavágás. Jelenlét. Gyors észjárás. Egy ártatlannak tűnő hölgy, aki piszkos viccet mesél. Egy nő, aki már felismerte, hogy milyen gyönyörű.

Bármikor eltűnhet az életed, bármikor vége lehet.... Te vajon mit hagysz magad után? Hagyj pillanatokat, perceket, olyanokat, amik egy életre boldoggá tesznek téged és másokat - majd teremts újakat, merd elveszíteni őket és megváltozik a játék. Onnantól, hogy teremtesz, nem a múltban élsz, hanem a pillanatban, ami csak jobb lehet, mint az előző. Szebb, több, színesebb, mert ahogy haladsz előre rájössz, hogy mi tesz boldoggá és onnantól, hogy egyszer megtapasztaltad a boldogságot, nem azt fogod üldözni, hanem megtanulod észrevenni a pillanatban, bele mered tenni magad, átéled, megtapasztalod, hogy aztán belőlük erőt merítve haladhass tovább.

Szeretném az egész életemet csak így kiteríteni, és megérteni. Hogy ki van mellettem, ki értem és én kiért vagyok. Próbálnék utakat keresni a sok kacat között és mint valami égi vonal, összekötni őket, ahogyan a csillagokat. Vagy mint a számokat egy képrejtvényben, és meglátni benne az értelmet. A káosz közepén a rendet.

Szeretném, ha megértenéd, amit én már rég tudok. Minden múlandó és sosem szabad egy lapra tenni az életet, mert a szív törékeny szerv, hamar összetörik. Aztán nézd meg mi lesz belőlünk. Két elsiratott élet egy elveszett helyen.

Azon a nyár végi napon megfogadtam, hogy történjen bármi, én mindent megteszek, hogy soha többet ne találkozhassunk. Nem mondom, hogy ezek áldozatok nélkül mentek végbe. Aztán felhígítottam a reményt, mondogatván, hogy már úgysem emlékszel. Hogy csak fülledt lüktetése pulzusunknak okozta az érzékek csalódását. Hinni akartam, hogy már nem hordozol magadban. Mint ahogyan másokból is kikoptam. Aztán persze a nagy találkozások nem is rajtam múlnak. Hogy mehetek én a világ végére is, aki rám akar találni, azzal megtörténik.

Mindig abba a hibába esünk, hogy hagyjuk, a múltunk határozzon meg minket. A tegnapok, a múlt hónapok, az előző évek. A hibák. Heteket töltöttem azzal, hogy emlékeztem. Arra, ami volt. Közben elfelejtettem megélni a jelent, és lépni egyet a jövőbe. Nekem valahogy mindig nehezebben megy. Megrémülök a változásoktól, rettegek attól, ha valami úgy történik meg, hogy előtte nem tudok rá felkészülni. Ha kimozdítanak a komfort zónámból ingerült leszek és kétségbeesek. (…) Talán az a legnagyobb hibám, hogy a megszokások rabja vagyok. Nem tudom feldolgozni a hirtelen dolgokat, összeomlik a rendszerem, ha spontán kell valamit tennem. Képtelen vagyok kezelni a váratlanul kialakult helyzeteket, mert olyankor nincs előre betanult forgatókönyvem. Ha pedig ez történik, akkor akaratlanul is magamat bámulom kívülről, és rendszerint oda jutok, hogy elnémulok, mert zavarba jövök saját magamtól. Törékeny vagyok, labilis és szorongó. Na és akkor mi van? Szerinted más nem az?"

Az a nagy baj az idővel, amit megtanultam az alatt a két hét alatt, amit veled tölthettem, és az alatt az utolsó két hónap alatt, amit vele, hogy végül mindig elfogy. Fogalmam sincs, hogy merre lehetsz a nagyvilágban, John, de tisztában vagyok vele, hogy már rég elveszítettem a jogot, hogy tudjam. Mindegy, hány év telik el, egy mondatot mindig őrzök a szívemben: majd találkozunk.

Sohasem állok ellen a kísértésnek, mert rájöttem, hogy azok a dolgok, amelyek nem jók nekem, nem kísértenek.

Nem tudok boldog lenni úgy, hogy tudom, te valaki mással élsz. Megölne bennem valamit. Ami köztünk van, az nem mindenkinek adatik meg. Túl gyönyörű ahhoz, hogy elhajítsuk magunktól.

Leginkább a játékok hiányoznak. hogy én legyek az, valami idegen kézben. Talán valóban nem is vagyok alkalmas, hogy valaki mellett felnőtté váljak. Hogy valaki mellett ott maradjak.

Percenként ellenőrzöm, hogy vajon elfelejtettelek már végre? Percenként kerülök ellentmondásba magammal, hogy el akarlak-e felejteni. Erősen összeszorítom a szemem, nem veszek levegőt. Ha kinyitom, már nem létezünk. Nem létezel. Ha kinyitom, én biztosan létezem. Inkább nem nyitom ki.

Folyton benne voltam az életedben, mikor már nem is akartál kívánni. Én meg nem engedtem meg neked a szakadást. Mert nem is érdemelted meg. Azt akartam, hogy egy kicsit belőled is kivegyen ez az egész. akartam, hogy épülj, de mégsem akartam a saját szárnyaimat odaadni. Önző voltam. A tied volt a pokol, az enyém a föld. Képtelenek voltunk a nap felé repülni. Szerettelek, aztán pedig felnőttem. Az a fajta felnőtt lettem, aki már nem hitt a csodákban. Aki inkább lefelé nézett, mint előre.

A szeretetünk nem múlik el azáltal, hogy a szeretett fél megbánt minket. Bár bizonyosan könnyebb lenne elviselni a fájdalmat.

http://angyalka19.blogspot.hu/

Az üzenetet a felhasználó 2014-07-19 09:21:37-kor módosította.
Előzmény: andiandi18 (13541)
Válaszok

 


 Nitu
    
2014-07-18 14:52:52  (13542)
  "Szomjazom arra reggel mellettem ébredj fel,
csúf világban, szép szavakkal érhetsz el,
szemtelen mosolyodnak adtam el a lelkem,
tekinteted égeti a testem..
Múltunk nincs, jövőnk nem is lesz,
Órákra percekre érinthetsz
Hazudjak neked, vagy hazudjak magamnak?
Hazudjunk mindenkinek akik mást akarnak...
Amit érzek tudom nem lenne szabad így.
Valaki másnak csak a fájdalom marad
Még engedek a csábításnak,
becsukom a szemem, hogy jobban lássak
Újra felteszem a kérdést, meg a pontot az i-re
én gondolok Rád,
Te is gondolsz, de KIRE?
ha itt leszel bármit is teszel,
itt leszek..."



Válaszok
 


 andiandi18
    
2014-07-14 19:37:15  (13541)
 

Akarok valakit, akivel meg tudom osztani a titkaimat, akivel beszélgetni tudok késő éjszaka, amikor nem tudok aludni, aki kényelmesen érzi magát a családom körül, aki megnyugtat, amikor ijedt vagyok, aki megtart engem, amikor szomorú vagyok, akinek nem kell mondania, hogy szeret, hogy tudjam ez igaz!

Megint beleestem abba a hibába hogy többet láttam beléd, mint ami vagy.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot. Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál neked benne. Nem kell megküzdened a helyért. Sohase erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismeri el az értékeidet. És ne feledd, az igazi barát nem az, aki akkor áll melletted, amikor a legjobb formádat hozod, hanem az, aki kiáll melletted, amikor a legrosszabb passzban vagy.

Valahogy könnyebb volt ez alkalommal. Azt hiszem már megtanultam mit kell tennem, mikor villámcsapásként kisétálsz az életemből.

Bonyolult vagyok? Lehet. Pedig valójában nem kell sok. Kell egy hang, ami bármikor megnyugtat, egy arc, ami mosolyra fakaszt egy szörnyen borzasztó nap után, egy tekintet, ami elfeledtet mindent, és emlékeztet arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy mellettem van, és biztosít arról, hogy itt bizony minden rendben lesz, ha fene fenét eszik akkor is, mert olyan nincs, hogy együtt ne menne. Apróságokra vágyom, mégis a legnehezebben elérhető dolgok ezek.

Kár lenne kutatnom, mire is volt jó. Pillantásomban éreztem és pillantásában láttam, mi vár ránk. Nosztalgikus pillanat, hogy teste összefonódik az enyémmel. Vigasztalódtam, vigasztalódott. Kezem, lábam beleremeg. Végre valami, valami gondolkodás nélküli. Valami ok nélküli. Valami élet illatú.

Nekem jobban tetszel így. Az ágyban, ruhátlanul vagyunk igazán önmagunk, férfi és nő, szeretők, egy test, olyan közel, amilyen közel két ember csak kerülhet egymáshoz. A ruháink más emberré tesznek bennünket. Inkább lennék hús és vér, mint selyem és ékszerek.

Nincs értelme olyan utakról beszélni, amelyeken nem mentünk végig.

Felejtsd el a valóságot. Csukd be a szemed. Gondolj arra, mit éreztél, mielőtt először megcsókolt, vagy először hozzád ért. Mielőtt közel kerültetek volna, te már ismerted a mosolyát, tudtad a szeme színét, és hogy mindig isteni illata van. És mikor végre rád nézett, egy hétig is bámultad volna, de semmi sem volt olyan, mint mikor először megérintett. Olyan volt, mintha csak ketten léteznétek, és csak gondolni sem tudtál arra, hogy valaha el kell válnod tőle.

Minden változó. Te és Én, a szívünk, az érzéseink, a gondolataink, minden. És ha nem együtt változunk, idővel a kettőnk életének már semmi köze nem lesz egymáshoz. Nekünk akkor már csak az emlékek maradnak, amikbe nyugodtan belekapaszkodhatunk a rosszabb napokon. De ennél többet egyikünknek sem fog jelenteni ez az egész, mert már elmúlt, teljesen mások vagyunk attól az embertől, akik voltunk. Régebben utáltam a változásokat, de ma már élni sem tudnék, és boldog sem tudnék lenni nélkülük. Meg kell tanulnunk jobbnak lenni, és ha már nem illünk bele a saját életünkbe, meg kell tanulnunk ott is hagyni azt. Mert minden változik... és csak a változás állandó.

Soha ne szalassz el egyetlen alkalmat sem, amikor kimutathatod a szereteted. Főleg azoknak, akikhez közel állsz. Hiszen éppen velük vagyunk a legóvatosabbak, mert félünk, hogy megsebeznek.

Miért ne fordíthatnánk hátat egy napra minden rossznak? Hiszen sok minden változik, de a problémák úgyis megvárnak. Nem fogja senki megoldani helyettünk, és el sem tűnnek többnyire. Ha meg mégis, akkor még jobb, hogy hagytuk őket. Ha pedig úgyis megvárnak, akkor azon az egy napon már semmi sem múlik. Mindenkinek jár egy szabadnap.

Sóvárgom és rettegem a szerelmet, amely meglehet, a magasba emel, de ha elereszt, úgyis halálosan összetör majd.

Annyi minden van most bennem, hogy már egy ideje nem is találkoztunk. Úgy érzem darabokra tép szét a hiányod. Hiányzik a mosolyod és a mindent elmondó barna szemeid, az összes kimondott szavad, az üzeneteid, a nézéseid és pusztán az, hogy csak együtt legyünk. Hiányzik minden, ami te vagy.

Valójában sohasem mondunk egymásnak búcsút. Mindig ott marad valami, egy pillanat, vagy egy emlék, ami még visszajöhet. Megérkezhet újra, és bekopogtathat kérdés nélkül, ugyanis az élet tartogat meglepetéseket! Az, aki még tegnap nem volt az életed része, ma már az lehet. És az, aki rég elveszett, még visszajöhet. Vannak szálak, amikről rég azt hiszed, hogy lezárultak, közben pedig nem... És ez azért van, mert az élet sokszor megmutat nekünk valamit, amire még nem vagyunk készek. Még nem értünk meg rá, de azt akarja, hogy lássuk az esélyt, higgyünk benne, hogy ha kitartunk, újra megjelenik az életünkben!

Szerintem fontos, hogy kiben mi van. Hogy kinek mi az útja, hogy rálépjen, hogy higgyen benne, hogy merjen lépni, és ne foglalkozzon azzal, ha valaki le akarja róla rugdosni. Egyszer kell kibírni, meg még egyszer, utána talán már sokkal könnyebb, harmadszorra meg már nem is fog érdekelni, hogy más mit mond. Az utad viszont annál inkább, amin a megérzéseid visznek előre. Nem kell más, csak hit abban, hogy amit érzel, az a tuti. Tudni, hogy nem okozhatnak csalódást. Igen, az elején rohadt nehéz lesz. Persze, mint minden. De aztán elkezd jönni a siker. Jön, és árad, és boldog leszel, mert az az út, ami a tiéd, azért van, hogy boldoggá tegyen. Csak merni kell magadévá tenni.

...a boldogság reggelre összetört, és én nem ragaszthatom meg. Nem tudom visszafordítani az időt. Nem tudom megváltoztatni az eseményeket. Ha a jövőben bármit is teszek, az soha nem fog már hatni a múltamra. Nem kívántam semmit. Mozdulatlan akartam maradni örökre. A mobilomból egyetlen szám szólt. Néha kizökkentett az egészből, mikor csend lett, és tudatosult, hogy újra kell indítanom. Ahogy az életem is. Mindennek mennie kell tovább, hiába nem akar a test mozdulni. Soha nem féltem ennyire. Soha nem volt ennyire kiszámíthatatlan az életem. Nem tudom, hogy mihez kezdjek nélküled. Ha mindenki elhagy. Ha már csak én leszek. Ha nem lesznek olyanok, akik megmentenek. Nincs varázsszó ez ellen. Nincs olyan csoda, ami meg nem történtté tenné az egészet. El kell tűrnöm, de arról még fogalmam sem volt, hogy hogyan, csak a mobilomhoz értek. Az élethez nem. Hozzád sem. Nem ismerlek. Még magamat sem. Aztán végül rájöttem, hogy valóban nincs nálam a megoldás. Nem tudom jobban átgondolni. Vannak dolgok, amik csak megtörténnek. Nem rajtam, vagy rajtad múlik. Az élet megfoszt a boldogságtól, ha akarod, ha nem. Kitépi a szívedből tövestől. Pontosabban néhány szikrát hagy, hogy még jobban fájjon. Hogy voltál boldog is.

Képzeld el a remegést. Ahogy a szádba harapsz, hogy ne remegjen.
Aztán képzeld el, ahogy másvalaki harap a szádba. Remegve.

És egy nap majd rájössz hogy vége. Hogy már nem üldöz a hiánya, az üresség. Már nem gondolsz rá 24/24 órát. Már nem rezzensz össze, ha meghallod a hangját. Már nem akarsz kinyírni minden egyes lányt akivel beszél, és nem nyomozgatsz utána, és lesed minden léptét, nem beszélsz folyton róla, és a szíved nem ugrik ki, amikor meglátod. Végül észreveszed azokat a hibákat, amiket a szerelem elfeledett.

Két olyan ember, akik szakítottak soha nem lehetnek már barátok, ha mégis, akkor még mindig szerelmesek, vagy sosem voltak azok.

Ott rontjuk el az egészet , hogy azt hisszük van még lehetőségünk. Hogy életünk szerelme ad még egy esélyt, ott lesz a pótvizsga vagy kapunk ennél jobb állásajánlatot is . De jobb ha minél hamarabb beismerjük, hogy ez nem így van . Persze számtalan ajánlatba ütközünk majd életünk során , de csak egy igazi létezik mindenből. Ami tökéletes nekünk. Ezt már abban a pillanatban tudjuk , amikor először találkozunk vele. De mi emberek kapzsik vagyunk , mindig jobbra vágyunk és egyből azon tépelődünk, hogy vajon kaphatunk még ennél is jobbat ? Nem az a baj alapvetően , hogy mindig többet akarunk , hanem az , ha megkapjunk amire igazán vágytunk nem elégszünk meg vele. Aztán mikor eldobjuk a megfelelőt és csak ócskább dolgok következnek , kétségbeesetten próbáljuk visszafordítani a dolgokat, de olyankor már késő, hiába átkozzuk magunkat vagy teszünk ígéreteket, ha visszaszerezzük megbecsüljük, olyankor már késő. Tehát ha valami olyanba ütközöl amit mindig is kerestél , ne gondolkodj , hogy lehetsz e még ennél is szerencsésebb , egyszerűen csak tartsd nagy becsben és élvezd minden pillanatát.

Arra gondoltam: ez a félelem. Elveszítettem valami fontosat, és képtelen vagyok megtalálni, pedig nagy szükségem van rá. Olyan félelem ez, mint amikor valaki elveszíti a szemüvegét, és elmegy szemüveget vásárolni, és azt mondják neki, hogy a világon mindenütt kifogyott a szemüveg, és most már anélkül kell élnie.

Én azt hiszem, hogy itt az ideje feladnom minden reményem veled kapcsoltban.

Ne vegyél senkit biztosnak csak azért, mert tudod, hogy akárhányszor ellököd magadtól, ő futva visszajönne hozzád. Mert egy nap majd nem fog.

Voltál már nekem: idegen, beszélgetőpartner, barát, legjobb barát, valaki aki tetszik nekem, lelki társ, viszonzatlan szerelem, a személy akivel összevesztem, az, akit nem akarok látni, akivel kapcsolatban minden tabu, akivel ki szeretnék békülni, aki nem akar látni engem, akivel levegőnek nézzük egymást, aki ki akar békülni velem, aki hazudott nekem, akit azóta is szeretek, akivel most idegenek vagyunk.

De jól tudta, hogy az, amit az ember meg tud tenni, és az, amit hajlandó megtenni, két nagyon különböző dolog.

http://angyalka19.blogspot.hu/

Előzmény: andiandi18 (13536)
Válaszok

 


 Nitu
    
2014-07-10 11:02:58  (13540)
  "Van egy mondat, ami még a ‘már nem szeretlek’-nél is sokkal fájóbb tud lenni: a ‘nem bízom benned’. Az elsőnek valaki máshoz van köze, s mint tudjuk, a szív döntéseit nem lehet megkérdőjelezni. A másodiknak viszont kizárólag Te vagy az oka.. ráadásul ilyenkor nem csak Neki okozol csalódást, hanem ezzel együtt magadnak is."

"Amikor ráébredsz, hogy valakit félreismertél, azon töprengsz: korábban hogy nem láttad?"

'Igen, van aki profi ebben. Könnyedén a szemedbe néz, és hazudik.'

"az eszem azt súgja, mit súgja, őrjöngve követeli: menekülj, mert pórul jársz megint. de a szívem, a szívem, az hajthatatlan."

"Annyira szeretném megkönnyíteni ezt az egészet. Eléd állni belenézni mélyen a szemedbe, majd átölelni szorosan. De félek... félek hogy újra megbántasz, lehet nem most, lehet nem is holnap, de meg fogsz. Azt már nem tudnám elviselni, egy újabb csalódásba belehalnék..."

"Csináltad már azt valaha, hogy visszagondolsz minden időre, amit valakivel töltöttél és csak lejátszod a fejedben újra és újra és keresed az első jelét a bajnak!?"

"Elcseszett döntések visszaköszönnek a múltból , visszamennék , hogy még egyszer hadd kezdhessem újból .. "



Válaszok
 


 Peat Junior
    
2014-07-09 08:43:21  (13539)
  Ha tudnátok mennyi fájdalmat őrzök magamban és éreznétek mennyi erő kell mindezt elrejteni...
Válaszok
 


 AmyTraveler18
    
2014-07-07 11:04:58  (13538)
  Barátom elment érettségizni, és én reflexszerűen mondtam neki : ,,Az erő legyen veled!"
Válaszok
 


 andiandi18
    
2014-07-05 06:51:31  (13537)
 

azon a nyár végi napon megfogadtam, hogy történjen bármi, én mindent megteszek, hogy soha többet ne találkozhassunk. nem mondom, hogy ezek áldozatok nélkül mentek végbe. aztán felhígítottam a reményt, mondogatván, hogy már úgysem emlékszel. hogy csak fülledt lüktetése pulzusunknak okozta az érzékek csalódását. hinni akartam, hogy már nem hordozol magadban. mint ahogyan másokból is kikoptam. aztán persze a nagy találkozások nem is rajtam múlnak. hogy mehetek én a világ végére is, aki rám akar találni, azzal megtörténik.
Válaszok

 


 andiandi18
    
2014-07-05 06:50:58  (13536)
 

Egyetlen út van. A boldogság, a kiteljesedés, az, hogy rád találnak azok a pillanatok, amik kiszíneznek mindent, olyanra, ami a célodhoz visz. Előre, tovább, egészen addig, amíg el nem jutsz a helyedre, oda, ahova születtél. Persze rögtön nem kaptad meg, rögtön nem raktak oda, de az élet mindig adta a jeleket, te meg hallgattál rá. Ha volt eszed. Megteheted, hogy elhessegeted az érzéseidet, és úgy teszel, mintha nem is lennének, de semmi értelme. Egy ronccsá válnál, olyanná, aki nem mer elég mélyre hatolni magában, aki nem mer elég nagyot álmodni, aki nem mer a helyére kerülni. Pedig csak ennyi dolgunk van. Indulj el, menj előre, találd meg a helyed, mert hidd el, mindenkinek megvan a maga helye. Mindenki okkal jött, de nem elég rájönni az okra. Rá kell szolgálni, hogy abban is élhess, ami a tiéd.

Talán tudta, hogy nem tartunk ki sokáig. Talán abban a másodpercben is már-már elengedett volna, csakhogy ne okozzon túl nagy csalódást. De nem tette, nem volt hozzá szíve, hogy is lenne, amikor az már az enyémmel csatázott?

Vannak átutazóink. Akik csak megérintenek minket egy napra, egy hétre, vagy pár hónapra, de igazából az teljesen mindegy, hogy mennyi ideig részei az életünknek, mert a lényeg csupán az, amit adnak nekünk. Mosolyokat, könnyeket, emlékeket, vagy pofonokat, amikből tanultunk, és amiknek hála legközelebb okosabbak leszünk. Boldoggá tettük egymást, amíg csak lehetett, és meg sem próbáltuk erőltetni azt, ami nem ment, inkább elköszöntünk egymástól, és újra a boldogságot kezdtük el keresni egy olyan helyen, ahol talán újra megtalálhatjuk. Vannak ilyen átutazóink. Mert ez nem szerelem. A szerelem sokkal többről szól annál, hogy veled alszom, veled kelek, és veled mutatkozom mindenhol. A szerelem sokkal több egy időszaknál.

Tudod mi az igazán ijesztő? Amikor el akarsz felejteni valamit. Teljesen kitörölni az emlékét. De nem tudod. Nem múlik el. És úgy követ téged, mint egy szellem.

Tudom. Tudom, hogy önző dolog azt várni, hogy te is olyan szomorú legyél miattam, mint amennyire én miattad. De legalább megvigasztalna a tudat, hogy egyszer tényleg sokat jelentettem neked.

Soha nem lesz már olyan, mint régen. Más lesz. De ez nem jelenti azt, hogy rosszabb.

Mindig azt mondtam, hogy ha tudtam volna, hogy átversz, szakítottam volna. Ez viszont nem igaz. Ugyan úgy szerettelek volna és bár könnyes szemmel, de bele mentem volna a játékodba. Nem azért, mert az a helyes, hanem azért, mert szerettelek.

Nehéz volt hirtelen egy olyan világba csöppenni, ahol te már nem vagy. Egyedül, magányosan, magamra utalva. Nehéz volt felejteni, mosolyogni, amikor a legjobban fájt, de sikerült. Rájöttem, hogy nincs olyan ember és tárgy, akit és amit nem tudunk pótolni, és megtanultam, hogy a helyzetet, amiben folyamatosan csak szenvedünk, a szomorkodás és bosszúskodás helyett meg kell tanulnunk elengedni! És ez bizony nem könnyű. De idővel rájövünk, hogy nincs az a pénz, és nincs az a tárgy, amellyel a boldogságunkat megvehetnénk, mert az igazi boldogsághoz őszinte és igaz szív is kell. Az egész csak rajtunk múlik. Ha elhagyjuk a múltat, azzal esélyt adunk valami újnak, ami talán majd sokkal több boldogságot ad. Viszont ezt soha nem tudhatjuk előre. Kockáztatnod kell, mert csak úgy nyerhetsz meg mindent.

Ha igazán szeretünk valakit, annak soha nem lenne szabad fájdalmat okoznunk. Soha nem lenne szabad hagyni, hogy szomorúság költözzön a tekintetükbe.

Arra a dologra van szükségem, ami akkor következik be, amikor az embernek az agya kikapcsol, a szíve meg be.

Lehetnél másé talán vagy mindenkié, az enyém biztosan nem vagy. De, ha az öledbe bújok, nem érdekel az sem, hogy volt-e tegnap.

Nem szabad feladni az álmainkat és nem szabad összeomlani ha valaki csalódást okoz. Mert az élet olykor szép is tud lenni, viszont nem tagadom, hogy néha én is eldobnám a fenébe. Viszont bolondság nem élni az életünket, ha már megkaptuk. Szóval éld ki minden percét és szeress, nevess, sírj ha úgy van és sose add fel!

Egyvalamit tökéletesen megtanultam az évek során, mégpedig azt, hogy bármikor újrakezdheted, ugyanis csak egy pillanaton múlik, hogy nem fogadod el többé azt, ami van, és megveszekedettül hiszel abban, ami a fejedben él arról, hogy minek kell lennie.

Ha feltűnik valaki a múltadból, valahogy visszafejlődsz azzá, aki akkor voltál, amikor ismerted.

http://angyalka19.blogspot.hu/

Előzmény: andiandi18 (13535)
Válaszok

 


 andiandi18
    
2014-06-29 08:31:41  (13535)
 

Csak úgy, álltam, néztem a semmibe, közben azt éreztem, hogy már semmi sem olyan, mint régen volt. És már soha nem is lesz olyan. Még én sem. Most szomorú is lehetnék, és sírhattam is volna azután, ami már elmúlt, de akkor én lettem volna a létező legostobább lény a földön. Inkább nevettem a világra. Kinevettem a leckéket, amiket adott. Kinevettem magamat, hogy mennyire féltem csalódni, veszteni, a kudarcoktól és a nehézségektől. Nevettem, mert rájöttem, hogy milyen sokat kibírok, vagy hogy mindent túlélek, és ezért felesleges volt félnem. Hogy nincs az a csalódás, amiből nem lábalsz fel, nincs az a kudarc, amely után nem tudsz sikereket elérni, nincs az a veszteség és űr, amit ne tudnál kitölteni. Mert az idő gyógyít minket. Először reményeket és hitet ad. Később álmokat, célokat, aztán sikereket, közben pedig felnyitja a szemeinket annyira, amennyire csak tudja. Ezek után már teljesen tisztán látunk, és szinte biztos, hogy már soha többé nem is kérnénk vissza a múltat. Helyette inkább büszkén nézzünk vissza az életutunkra, mert büszkének kell lenni arra az emberre, akivé váltunk, és arra is, aki lesz belőlünk, ha nem adjuk fel!

Az ember sorsa a szívétől függ, mert mindennek lehet parancsolni, csak a szívnek nem.

Engedd el. Ne ragaszkodj semmihez, hagyd, hogy az Élet mindent az útjára pakoljon. Ha nem követelőzöl, ha nincs kapkodás, tökéletesen összerakja a következő lépéseket, neked csak bíznod kell benne, és lépni nagyokat. Ne legyen energiád kontrollálni a jövőt, vagy a következő lépést fürkészni. Nem megy, és nem is fog menni, ne is akard, hiszen az nem a te dolgod. Annyi kell csak, hogy hallgass az érzéseidre, azok után menj, és tudd, hogy az Élet majd szépen hoz mindent, ha pedig élvezed a pillanatot, és nem a következőn agyalsz, minden a helyére fog kerülni, mert bízol abban, hogy ez nem is lehet másképp.

Hiányzol minden porcikámnak. bőröm hasítja fel a hétköznapok magánya, betűimből olvasod ki azt, ami a te fejedben is motoszkál. Lassú nyújtózás, oldalról-oldalra való fordulás, az óra monoton ketyegése percenként hangosabb, ablakon redőny zörög, hűvös márciusi szél járja át - mint testemet a libabőr, ha csókot lehelsz rá. Bögre aljára húzódtak a gondolatok, szorosan lapulnak egymáshoz, elbújva a barna zacc között - s a szívem, e magányos napokra egy aranyszélű porcelán csészébe költözött. Hiányod úgy borít be, mint telihold fénye a kihalt utcákat.

A káoszban nem venném észre, hogy hiányzol. A káosz az jó. Mert az menedék. De ennek ellenére tudom, hogy a békére szomjazom. Mindennél jobban.

Vannak a szálak, amelyek összekötnek valakivel. Sokféle szál lehet. hihetnénk, hogy minél több a szál, annál erősebb a kötelék, de nem. Nem a szálak száma számít. Nem az, hogy hány szál fűz a másikhoz. A szálak erőssége a döntő. Lehet az egyetlen szál, mégis erősebb száz másiknál. Sőt, az is lehet, hogy ezt a szálat senki nem látja. mégis mindennél erősebb. Lehet, hogy csak ez az egy szál fűz valakihez, de az erősebb minden más szálnál együttvéve. Csak ez számít, a szál erőssége.

Néha csak tegyél olyat, amit addig soha, mert azokra a pillanatokra fogsz emlékezni. Azokra, amikor kiléptél abból, amiben eddig voltál, és megmutattad, hogy jóval több van benned, mint a hétköznapjaidban. Onnantól, hogy ezt egyszer, legalább egyszer kipróbáltad, biztos lehetsz benne, hogy csak arra fogsz vágyni, hogy újra meg újra ilyen pillanataid legyenek. Akard is, tegyél értük, tedd az életed izgalmassá, olyanná, ami feltölt, erőssé tesz, és erőt ad a folytatáshoz. Hiszen néha észre sem veszed, hogy milyen láthatatlan falakat húzol magad köré, elzárva magad a teljes boldogságtól. Elhiszel egy sztorit, ami régen igaz volt, de most már nem az. Sőt, az sem biztos, hogy valaha is hozzád tartozott. Te csak egyszerűen magadra húztál valamit, és szépen cipeled egész életeden át, teljesen megbénítva magadat. Rakd le a fájdalmakat, búcsúzz el tőlük, ideje megszabadulnod a súlytól. A tehertől, attól, ami visszatart, ami bezár, ami nem engedi, hogy boldog legyél. Gúzsba köt, minden lépésedet nehezíti, mert úgy gondolod, hogy vannak dolgok, amik nem változhatnak, közben meg minden döntés kérdése. Építs egy életet, hagyd, hogy összetörjön, darabokra hulljon, aztán építs fel egy újat, egészen addig, amíg eljutsz oda, ahova mindig is vágytál. Oda, ahol jól érzed magad, ahol te is boldog vagy. Odáig nagyon sok világot kell felépíteni. Falakat húzni, téglákat pakolni, kudarcot vallani, nehézségeket leküzdeni, megoldásokra találni.. Erről szól az út, meg arról, hogy a régi házból mindig tudd, hogy mit viszel magaddal.

Tegnap még bosszút akartál, azt akartad, hogy felhívjon, hogy rád szoruljon, hogy szüksége legyen rád, tönkremenjen és kudarcot valljon. Tudod, amíg ilyesmit érzel, addig a másik a messzeségben örül, mert addig még hatalma van feletted. Amíg bosszút akarsz, a másik örül a gyengeségednek, mert a bosszúvágy az egyfajta megkötöttség. De eljön a nap, amikor majd felébredsz, s észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem zavar az sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, beszélsz vele, ha kérdez, válaszolsz, ahogy azt illik. És ezekben többé nincs semmi görcsös és fájdalmas érzés. És nem érted mi történt. Már nem akarsz bosszút. Rájössz, hogy az egyetlen és tökéletes bosszú az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, és már nem tud több fájdalmat szerezni neked.

Hiszek benne, hogy nem véletlenül kapjuk a nehézségeket, és hogy nem kell rögtön felállni minden esés után. Néha csak lent kell maradni egy kicsit és megélni a fájdalmat. Muszáj szenvednünk is, az ember nem csak pozitív érzelmekből áll össze. Ettől még nem vagyunk gyengék vagy szánalmasak. Csak emberek.

Soha nincs két egyforma helyzet, nincsenek mindenre alkalmazható taktikák, ami beválik az egyiknek, azzal a másik kudarcot vall. Egy dologban azonban nem tévedhetsz, ha hiszel magadban.

...mindig megkapjuk a saját részünket. az almának azt a felét ami nem férges. ha elég türelmesek vagyunk. vagy kockáztatunk. vagy szerencsénk van. de egyébként én nem igazán hiszek ezekben a közhelyekben. ezek csak azoknak valók, akik hitegetni akarják magukat. úgy akarnak túlélni, hogy közben teletömik a szájukat ilyen instant reménnyel. pedig úgyis megtörténnek a dolgok. ha egy helyben állok, ha nem megyek sehova. egyszerűen csak találkozunk. a dolgok csak megtörténnek. ha várod, ha nem. ha türelmes vagy, ha nem. ha szerencséd van, vagy ha nincs. a boldogság része meg tényleg csak úgy jön. nem azért mert pozitívan gondolkozok, vagy mert megérdemlem. a boldogság saját életet él.

Az egyik üzletben ültem, amikor bejött egy srác. ********** jól nézett ki, helyes meg minden. Először csak körülnézett, aztán észrevett engem és elkezdett mosolyogni. Először csak az üzlet másik feléből nézett, majd elindult felém, és mikor odaért, szorosan megragadott. Pár percnyi beszéd után elvitt magával hozzájuk. Ahogy beértünk a lakásba, szinte azonnal berángatott a fürdőbe. Megengedte a vizet és engem is berántott alá. Elkezdett simogatni, és hagyta, hogy én is mindenhol végig simogassam. Lassan és gyöngéden összesimultunk. Nem fogok hazudni, de baromira tetszett, nagyon bejött a dolog. Teljesen beindultam. Azon voltam, hogy elkezdjem végigtapogatni a testét, . De nem tudtam. Nincsenek kezeim. Nincsenek lábaim. Nem tudok mozogni. Egy kib*szott szappan vagyok.

Mindig harcolj azért, ami akarsz, amit kívánsz, amit megálmodtál magadnak. De tudd, mennyit kell tenned ezekért. Soha ne lépj túl egy határt. Ha nem megy, ne erőltesd. Okkal nem megy. Tedd a dolgod, míg kell őszintén, szívből jövően. Aztán válassz másik utat. Mert mindig van másik lehetőség. Az élet kereszteződésekből áll. Bár visszamenni már soha nem tudsz, de ha kitartóan vágod a sövényt magad előtt, felbukkan majd egy következő elágazás. És idővel mindenre megkapod a válaszod, csak hagyd a dolgokat csordogálni a medrében. Mindig csak magadba nézz! Okkal lépnek dolgok az életedbe és okkal távoznak. Légy hálás. Mindenre lesz felelet: Elhagytak? Jobbat kapsz. Megbántottak? Keményedsz. Játszottak veled? Türelmes leszel. Padlón voltál? Bátrabbá válsz. Csak soha ne legyél olyan gyáva, hogy egy helyben toporogsz és beletörődsz olyanba, amit nem akarsz. Ami nem te vagy. Ami nem teljes, vagy nem igazi. Ami nem neked való. Vedd észre: A boldogság ott van közel. Ugyanis a boldogság benned van… :)

Néha csak azon kapod magad, hogy az, amit a valóságodnak hittél, mennyire mulandó. Az, amiről azt gondoltad, évekig fog tartani, egyszer véget ér - és valami teljesen mássá alakul át. Erről szól a fejlődés. Arról, hogy többé válunk, erősebbé, mint voltunk, olyanná, aki az életéből ki tudja venni azt, amit szeretne, és csak azzal sétál tovább - minden mást maga mögött hagyva, mindent, ami gyengíti. A fejlődés azt jelenti, hogy nem ragaszkodsz ahhoz, ami nem tesz boldoggá, és feltérképezed azt, ami igen.

Remegek. Te remegsz még? Ha elbukunk, hát vállalom. Írjuk majd fel az én számlámra, hogy volt egy éjjel, mikor mertelek csókolni. Aztán majd eltitkoljuk, hogy volt egy hajnal, mikor meg sem mertem melletted mozdulni. És arról is majd csak nagyon soká mesélünk, hogy öleltél. Ha elveszek, hát legyen az miattad.

Három hónapja öleltél utoljára, összefonódva. Karod súlya alatt feküdtem, összehúzódva, mint egy apró állatka, aki retteg attól, hogy a biztonság reggelre elmúlhat. Elrebben. A súlyt felváltja a pillekönnyű semmi. A nem lét. Az, hogy nem vagy itt. S most a hatalmas súly, ismét nehezedik, nyomja mellkasom, feszíti. Belülről, vagy kívülről. Honnan is tudhatnám már. Az éjjel elvesztette a tartalmát. A funkcióját. a teher, a fájdalom az új súly. Melyet cipelek. Mely közel sem a biztonság nehezéke. Egy vékony papír vagyok, hártyának tűnök. S a hiányod a szikla, a nehezék. a feloldozhatatlan kötelék. Menekülnék előle, hozzád. A hiányodtól egészen a szívedig. A belőled fakadó boldogtalanságból, abba a boldogságba, amit szintén te tápláltál belém. Mondd, hogy legyen helyem így a világban?

Nos, bármennyire is minden mindegy volt, a fájdalmat például mégis éreztem.


De ebben a valóságban, már csak néha szólunk egymáshoz kedvesen. Már csak néha érzem azt, hogy milyen illata volt a bőrödnek. Az illatod nem őrizheti egyetlen adathordozó sem. Csak mások bőre esetleg. Majd. Meg a kétségek. A kétségbeesések. Az illatod télen, a mécsesek közt. Tavasszal a füstölők közt. Nyáron a sós víztől. Mikor a fény vakít. A kezemben pedig szétolvadt egy savanyú cukor. Bár akkor október volt. És különben is, a kib*szott jó memóriám. Meg a sokat emlegetett édes felejtés.

http://angyalka19.blogspot.hu/

Előzmény: andiandi18 (13533)
Válaszok

 


 Beppe
    
2014-06-24 15:26:28  (13534)
  Vízbe léptél, öleld át a tengert
Lábad hazug nyomát fújja szét a szél
Nézni tudnál messze néző szemmel
Úgy, ahogy már rég nem néztél

Nekem is csak múlt a világ
Ha az ősz kint súgja a jövőt
A szívemben sarló vág



Válaszok
 


 andiandi18
    
2014-06-22 08:22:42  (13533)
 

Megtanultam előre nézni, kinevetni a múltat, kimondani őszintén mindennek, hogy 'Viszlát'. Csak az akartam lenni, aki a mostban vagyok, álmodni és kívánni nagyot, szeretni akartam úgy, ahogy még soha. Megakartam érteni a világot, a sorsomat, a dolgokat, amik körülöttem zajlanak, akarni és közben tenni akartam szebbet, jobbat. Kérni, majd követelőzni, de később elkezdtem bízni a sorsomban. Abban a sorsban, abban az életben, ami csak rám vár. Emlékezni akartam azokra a csalódásokra, leckékre, amiket kaptam, hogy megköszönjem, felneveltek, nagyon sok mindenre megtanítottak...

Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned.

Aztán rákényszerültem a csodákban való hitre. Hogy minden reggel kényszerítem magam, hogy keressem őket, és mikor megtalálom álljak is meg fölöttük egy pillanatra, és legyek boldog. Vagy néha büszke. Meg kell tanulnom büszkének lenni, hiszen enélkül minden csoda kutatása, elérése értelmét vesztené. Hinnem kell abban, hogy egyszer majd engem is éppen annyira fog szeretni valaki, mint én őt. Vagy hogy lesz majd olyan, hogy minden reggel egymás mellett ébredünk...jelenleg képtelen vagyok ezeket még elképzelni is. Nem látok túl a következő öt percen sem. Fogva tart az a félelem, amit két éve rángatunk magunkkal. Persze több lettem, mert már tudom, hogy miben kellene hinnem. Viszont a csodák... néha rettentő nehéz hinnem bennük. még nekem is. de megyünk előre. nyitott szívvel!

Azt hiszem, ami a legjobban hiányzik veled kapcsolatban, hogy te elérted, hogy úgy érezzem, végre valaki akar, mintha az összes ember közül, akikkel találkoztál eddig, csak velem akartál volna lenni. És azt hiszem ez az oka annak, hogy ennyire beléd szerettem, mert olyan jó érzés volt, hogy valaki akart engem, de ami még fontosabb, jó érzés volt, hogy valaki olyan akart engem, mint te.

Már éreztem, hogy bármit is adtam, nem megfelelő. Túl kevés, vagy nem neked való. Lezártuk magunkat. És te jobbra indulsz, én pedig balra. Kívánom, hogy egyszer úgy találd meg, hogy felismered, és meg is tartod azt, annak, ami. Nem pedig deformáltan .

Mégis, legvégül mind elmúlunk. Észrevétlen. Pár év múlva már nem okoz problémát, hogy esetleg szembejössz. Már nem lesz kínos. Nem lesz semmilyen. Aztán már hidegen hagy és kiolt. Nem figyelsz majd. Nem figyellek. A neved üresen cseng. És csak pár kép marad a világon, amin úgy mosolygunk, mintha azt hinnénk, hogy minden örökre így marad majd.

Lehetünk szerelmesek boldogság nélkül, és lehetünk boldogak szerelem nélkül. A csoda az lenne, ha úgy lennénk szerelmesek, hogy egyúttal boldognak is éreznénk magunkat. De már úgy érzem, nincs nagy szükségem a szerelem érzésére.

Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.

Túl nehéz valakit szeretni. Hagyod, hogy átmásszon a magad köré épített falakon, meglássa az apró hegeket a szíveden, miközben rettegsz attól, hogy megbánt. Ha egyszer megnyílsz valakinek, csak remélheted, hogy észre fogja venni, hogy milyen értékes vagy. De egyszerűen csak semmi nem alakul úgy, ahogy vártad, hajlandó lennél bármit megtenni azért, hogy az utolsó megmaradt darabokból újjáépítsd, ami elveszni készül… Mindhiába. Hirtelen csak azt veszed észre, hogy egyedül maradtál, összetörve.

Mi minden lehettem volna nélküled. Mennyi fényesen ragyogó csillag az égen. Mennyi szökkenés, nevetés, csók, tánc, szó, ember, fájdalom, élmény és szerelem. Most pedig mi vagyok? Feneketlen kút víz nélkül.

Már nem akarom, hogy jöjjön, hogy betoppanjon, hogy megérkezzen. Számomra már nincs, nem létezik, búcsút intve elengedtem. Már nem fáj, sőt, a szívem sem szakad bele a gondolatba, hogy már semmi sem lesz olyan, mint volt, mert tudom, vége van. Vége és majd jön más, valami új, valaki új, valaki, aki úgy szeret, ahogy vagy, amilyen vagy, valaki, aki elfogad a szavaiddal, a fájdalmaiddal, mindennel együtt, mert téged akar, téged szeret, veled akar lenni, mert te teszed teljessé. Veled mosolyog, veled örül, veled boldog. De ne rettegj. Ne félj tőle. Tudom rettegsz, már megint. Megkérdezném, hogy miért, de nem tudnád a választ. Nem tudnád, hogy miért félsz attól, hogy szerethetnek, hogy valaki megölelhet, szívből, úgy, mint addig még senki. Talán azért, mert el is veszhet, mert egyszer eltűnhet, és véget érhet addigi életed legszebb időszaka. De vajon megéri-e mindentől elzárva élni, meg nem tapasztalva a legjobb dolgokat? Azokat, amikért érdemes élni? Ne rettegj, merj. Próbáld ki a szíved, hagyd, hogy szeressék, és tanítsd meg, hogy szeresse, ha szeretik, hogy elfogadja azt, amit kap, és még véletlenül se támadjon, ha valaki szebbé akarja tenni az életét.

Életem kincse volt, hogy rád találtam. És aki kincset talál, az félelmet is talál. Súlyos teherként hordoztam az időt, ami ellenem dolgozott. Hogy el kell engednem, mert nem volt alattunk talaj. Nem volt semmink. De a csodákat tőled tanultam. A hajnalok soha nem lesznek már olyan szépek.

Remélem, hogy találsz valakit, aki nélkül nem tudsz élni. Tényleg nagyon remélem. És azt is, hogy soha nem kell megtudnod, milyen az, amikor mégis meg kell próbálnod e nélkül a személy nélkül élni.

Nem értettem az élet értelmét addig, amíg nem fogtam fel, hogy bármikor elveszíthetem. Hogy nem szabad úgy élnem, mint az emberek többsége, akik nem saját maguknak, hanem másoknak élnek. Meg kellett értenem, hogy a szívemet teljesen bele kell tennem abba, amit éppen csinálok. Hogy nem foglalkozhatok más emberekkel, vagy a véleményükkel, mert nem nekik élek, hanem magamnak. Hogy az egyetlen ember, akinek bizonyítanom kell, az én vagyok. És az, hogy mások mit gondolnak, legyen az ő dolguk. Nem fogok vele foglalkozni, mert még annyi mindent tennem kell ebben a világban, hogy egy percemet sem pazarolhatom el ebből a kevés időmből. Meg kellett tanulnom, hogy figyeljek arra mit teszek, mit mondok és gondolok, mert a dolgok mindig visszatalálnak hozzánk. Azt is el kellett fogadnom, hogy be kell vallanom, ha hibázok, vagy ha kudarcot vallottam, miután mosollyal tovább kell, hogy lépjek. Hogy nem szomorkodhatok a tegnapom miatt, mert azzal kell foglalkoznom, hogy a mát és a holnapot tegyem szebbé és felejthetetlenné. Sok mindent megtanultam, de abban, hogy sikerül majd mindig ilyennek lennem, és nem olyannak, mint mások, csak hinni és bízni tudok.

http://angyalka19.blogspot.hu/

Előzmény: andiandi18 (13530)
Válaszok

 


 Renike0525
    
2014-06-20 13:03:37  (13532)
  Manapság a nők 80%-a ellenzi a házasságot. Miért? Mert a nők is
rájöttek, hogy nem érdemes megvenni egy egész disznót azért a kis
kolbászért… :D

Válaszok
 


 Renike0525
    
2014-06-17 13:36:54  (13531)
  Csak lépj, csak mosolyogj, csak táncolj, csak élj, nyugalom....

Egy év, egy élet, egy véglet, egy hang, egy szó, egy álom ér véget...

Egy pillanat és lejátszódik minden amit éltél lelkedben egészen nyár arcodra kiül a tél...



Válaszok
 


 andiandi18
    
2014-06-14 15:37:37  (13530)
 

Az egyetlen dolog, amire egy pasi jó, az az, hogy összetörje a szíved.

Persze a világ változik. Tudom, hogy nem szerethetlek. Tudom, hogy halványulni fog minden. Hogy majd ezt is túlélem, mint minden mást, ezelőtt. De ezt le kellett írnom. Vagyok annyira felnőtt, és éltem már annyit, hogy eldönthessem, ez nem valami nevetséges illúzió. Minden szerelem felülmúlja az előzőt. Ez nem erről szól. És tudom, valahol ott legeslegbelül, te is tudod ezt. És természetes, hogy fáj. De nem én kerestelek, nem. Te szoktattál rá a saját társaságodra. Részben persze bánod is már rég. Ha most bármit kérhetnék, nem tudom, hogy visszacsinálnám-e az egészet. Én is tudom, hogy felesleges így. De mindemellett gyötör a hiányod. Viszont, vállaltam és túl fogom élni. Soha nem haltam még bele semmibe. A legjobbakat kívánom Neked.

Végig ugyanaz maradtam, és végig ugyanarról fantáziáltam: kettőnkről. Hogy együtt élünk, valahogyan. Ennyi. A részleteket nem képzeltem el. A részletek nem érdekeltek.

Nem tudom, h ismert-e valaha bárki is jobban nálad. És ezt nem akarok elhinni. Nem akarlak elveszíteni. Nem akarok kincseket összetörni. Hol vagyunk? Csak azt tudom, hol vesztünk el.

- Mióta hiszel te a férfiaknak?
- Nem hiszek nekik, de az esélyt meg lehet adni mindegyiknek, hogy bizonyítsanak. Később még mindig eldöntheted, hogyan tovább.

Soha nem érkezett senki, aki megtanítana felejteni. Hogyan kell idegen ajtók előtt a terhet letenni. Letenni és ott felejteni.

Adj egy esélyt magadnak. Legalább egyet egy új életre, egy boldogabbra, olyanra, amiben a helyedet érzed. Mert addig, amíg nem ott vagy, ahol lenned kell, folyton boldogtalan leszel, és ha nem hallgatsz arra a késztetésre, ami azt ordítja,hogy tegyél már végre valamit, szépen meghalsz. Meghal a lelked, belehal a abba, hogy képtelen voltál elhinni magadról, hogy igenis többre vagy képes annál, mint amiben épp vagy. Ha nem tesz boldoggá az életed, tervezz újra, találd meg azt a valamit, amiért bármikor boldogan felkelsz... Töröld el a korlátokat, nincs rájuk szükség.

Akkor majd megtudja, hogy a világ nem egyéb, mint megcsaltak és csalók közössége.

Van, hogy az életed, amit eddig éltél egyszerűen csak lezárul. Pillanatokban, napokban, hetekben mérhetően érzed. Látod, ahogy elszakadnak a szálak, ahogyan szépen lassan minden eltűnik, ami eddig az életedet jelentette, de nem félsz, mert van valamid, amit senki sem vehet el. Hiszen akinek hite van, az épp elég gazdag ahhoz, hogy bármit megkaphasson.

Talán csak el kellene fogadnunk, hogy ezen a világon semmi nem tart örökké. Elfogadnunk, hogy az életünkben minden változó, hogy ami igaz ma, az már nem biztos, hogy holnap is igaz lesz. Hogy amit ma érzel, azt holnap már lehet nem fogod, és amit ma teszel, arra lehet, hogy holnap már emlékezni sem fogsz. El kell fogadnunk, hogy nem élhetünk a múltunknak, és a jövőnknek sem teljes egészében, mert egyetlen biztos tulajdonunk, amink van, az a most, a jelen pillanat.

Bár nem szokott hosszasan elmerengeni (…) a régi emlékeken, de nem is hessegette el őket, ha eszébe jutottak. Éppen olyan nehéz lenne kitörölnie az életéből ezt a fejezetet, mint megváltoztatni a születési dátumát. Néha azonban azt kívánta, bárcsak visszamehetne az időben, hogy kitöröljön minden szomorúságot, de sejtette, ha ezt megtehetné, az örömteli emlékek is eltűnnének. Abba pedig bele sem akart gondolni.

Elveszítettünk mindent, elvesztettük azt, amink volt, mert nem vigyáztunk rá. Mert azt hittük ez majd örökre fog szólni, hogy nem kell tennünk érte semmit, mert mi csak egymásnak vagyunk... De idővel rá kellett jönnünk, hogy nem így volt. Változunk, minden változik, maradtak csak az emlékek, a mosolyok, a csókok, a sok pillanat, ami tényleg igazi volt... nem tudom miért nem emlékszem már a rosszra, talán nem is akarok, Te csak voltál, de már nem leszel, és ez így van jól.

Sírni volt kedvem, de már nem tudtam. Tudod, ha ennyire fáj valami, a szemeimből a könnyek már ki sem tudnak jönni. És ez a csöndes fájdalom a legrosszabb, a legpusztítóbb az összes többi közül. Amikor mosolyogsz, mert ha sírnál, soha többé nem állnál fel. És amíg mosolyogsz, addig reménykedsz. Addig hiszel és bízol. Mégis ekkor tud fájni a legjobban...

A szívfájdalom (...) sosem múlik el teljesen, csak csillapodik. A minden lélegzetvétellel érzett éles, lüktető fájdalom végül tompább fájdalommá változott, amiről az ember megfeledkezhet, de sosem törölheti ki teljesen a tudatából.

Talán nem is akarok semmi mást csak egy múltból jövő simogatást.

Az első szerelem minden volt egyszerre. Az a fajta, ami elől sosem hátrálsz, meg sosem próbálsz, meg sosem akarsz. Egy szerelem, ami olyan nagy és erős, hogy sosem hal meg, sosem halványul, sosem veszíti el az energiáját. Az a fajta szerelem, amiért harcolsz.

Úgy érzem az első nagyobb csalódás után már bármit kibírunk. Rájövünk, hogy nincs olyan ember, akit ne lehetne pótolni és elfelejteni. Idővel arra is rájövünk, hogy nem vehetjük magától értődőnek, ha valaki mellettünk van, mert bármikor elmehet. Ahogy mi is bármikor tovább léphetünk. És amit még megtanultam az első nagyobb fájdalomból az az, hogy értékelni kell a másikat! Nagyon kell értékelni. Nem szabad valaminek annyira hétköznapivá válnia, hogy ne küzdjünk érte! A mosolyokért, a szerelemért, a szép szavakért, a boldogságért - ezekért megéri küzdeni.

Ha választanom kéne melyik napot szeretném újra élni, azt a napot választanám mikor először találkoztam veled.

De ha rákérdezne, én még mindig szó nélkül igent mondanék.

El tudnál egy dolgot magyarázni? Hogy csináltad? Hogy tudtál tovább lépni? Hogy tudtál mindent elfelejteni, ami a miénk volt? Hogy törölted ki ezt az összes emléket a fejedből? Hogy tudtad elengedni a szerelmünket? De a legfontosabb, hogy akarhattad? Kérlek magyarázd el, mert nekem nem megy!

Elment. Vissza sem nézett, pedig én oltalmazva kísértem minden pillantásommal. (...) Szerettem őt. Csak úgy. Okok nélkül. Szerettem, mikor nem láttam, és amikor igen. Amikor gyűlöltem, mert jólesett, és akkor is, amikor legszívesebben megöleltem volna, mert gyűlölhetem. És most félek, miután elment, talál valaki mást, aki számára is olyan különleges lesz, mint amilyen én voltam neki, és fordítva. Most féltem őt. Ha utoljára nem is nézett rám, azért én küldtem még utána pár pillantást. Hátha utolérik. És akkor majd felemelt fejjel fog velem szembejönni az utcán, mosolyogva, mert megértette mindazt, amit én már rég tudok. Hogy szeretem a hibáit.

Szerintem ez a szerelem, amikor az ember utólag hajszálpontosan látja, hogy milyen a másik, mégsem változtatna rajta semmit.

Egyre komolyabban foglalkozott a gondolattal, hogy keressen valakit, akivel megossza az életét. (...) A "minden bizonnyal találhatok" valakit gondolatból "minden bizonnyal találni fogok" valakit lett; végül pedig "minden bizonnyal találnom kell" valakit. Ezen a ponton azonban, bármennyire másként szerette volna is, még mindig oda lyukadt ki, hogy: "valószínűleg nem fogok".

Szerintem néha kell, hogy emlékezzünk. Fel kell idéznünk azokat a pillanatokat, érzéseket, melyek valaha a legfontosabbak voltak nekünk. Legfőképpen akkor, mikor úgy döntünk, hogy valamilyen új dologba kell belekezdenünk. Én így tettem tegnap. Emlékeztem.

Nehéz elengedni embereket vagy szokásokat, mert annyi energiánk van bennük, hogy félünk elengedni őket. Ugyanakkor felszabadító is lehet, vagy akár a boldogságunk záloga. Ha nem engeded el őket, sötét helyen találod magadat és nem szabadulsz a legrosszabb szokásaidtól. Néha ha igazán szeretünk valakit, bele kell törődnünk az elengedésébe.

- Vannak, akik jobban szeretik nem felhánytorgatni a múltat. (...)
- A megbocsátás nem azonos a felejtéssel.

Lehet, hogy felbosszant valami vele kapcsolatban. De ha szerelemről van szó, akkor ettől még vele akarsz lenni, és inkább megoldást keresel a problémára

Kockáztatni annyit jelent, mint elengedni a régit anélkül, hogy már biztonságosan kapaszkodnánk a múltban.

Az erős nő - aki erős alapokat tud építeni azokból a téglákból, amelyeket hozzá vágtak.

http://angyalka19.blogspot.hu/

Előzmény: andiandi18 (13526)
Válaszok

 


 Nitu
    
2014-06-14 10:58:57  (13529)
  "Piszok egy helyzet volt. Feltártam az érzéseimet, és nem vettem észre, hogy teljesen magamra maradtam velük"

'... és nem merek nevet adni a hiányodnak,mert valósággá színezik a szavak.'

”Boldog voltam, nem gondoltam, hogy egyszer elmész... Hogy minden egyes közös emlék a múltban elvész...”

"Tudom. Tudom, hogy önző dolog azt várni, hogy te is olyan szomorú legyél miattam, mint amennyire én miattad. De legalább megvigasztalna a tudat, hogy egyszer tényleg sokat jelentettem neked..

"Nevetséges, amit most elárulok magának: én már annyira egyedül vagyok, hogy elbőgném magam a boldogságtól, ha valaki akarná, hogy vigyázzak rá. Valaki..."

"Mind függőek vagyunk valamire, ami megszünteti a fájdalmunkat, még akkor is, ha egy rövid kis időre szünteti meg."

" A szívemhez vezető út jelenleg karbantartás miatt ZÁRVA."


Válaszok
 


 Nitu
    
2014-06-12 21:53:30  (13528)
  "Mindketten boldogok voltunk, mert együtt voltunk. A különbség közöttünk csak annyi, hogy Te mindig csak a boldogságra vágytál - én pedig csak rád. Neked csak addig voltam jó, arra a pár röpke órára, míg boldog voltál mellettem, de nekem Te akkor is kellettél, mikor már csak könnyeket okoztál..."
Válaszok
 


 Nitu
    
2014-06-09 20:32:54  (13527)
  "Muszáj fel tenned a kérdést magadnak:az hiányzik,hogy legyen valaki melletted,vagy az,hogy Ő legyen az a valaki...?"

" Szereted, és ez ellen nem tehetsz semmit. Semmit! Se az eszeddel; se az akaratoddal. De nem is akarsz tenni ellene. Pontosan tudod, hogy ez a szerelem nem olyan érzés, ami ész-okoktól vagy elhatározásoktól függ. Ez az érzés öntörvényszerű vonzódásból, emlékek sokaságából ötvöződött össze, és nem te uralkodol rajta, hanem te vagy alárendelve neki. "

"És az ember néha próbálja elhitetni magával azt amiről tudja, hogy nyilvánvalóan hazugság."

"szeretni őt egy újabb esély, hogy a szívem összetörjön, de az egyetlen esély, hogy újra boldog legyek! "

"Nem véletlenül kerültél az életembe. Ha nem lennél, a létemből hiányozna valami, amit semmi más nem képes pótolni. "

"A nők szeszélyesek és kiszámíthatatlanok. Ha egy férfi foglalkozik velünk, azt várjuk, hogy kicsit ne tegye azt.. ha pedig nem foglalkozik velünk, panaszkodunk, hogy miért nem teszi..."

"A szívnek vannak érvei, melyekkel az ész nem tud mit kezdeni..."





Válaszok
 


 andiandi18
    
2014-06-07 16:46:12  (13526)
 

A szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé.

Amikor azt kérdezed, hogy miért vettem olyan mély levegőt, némán hallgatok, mert nem mondhatom el azt, hogy nem tudok nélküled élni. Talán az a mély levegő könnyebbé teszi elviselni a fájdalmat, amit akkor érzek, amikor tudom, mégis nélküled kell élnem. Talán egyszer elfogadom, egyszer majd azt tudom mondani, hogy nekem ez így is jó, őszintén, belenyugodva, de tudod, amíg látom az arcodat a mosollyal, amit csak én láthatok, valahogy mindig egy picit darabokra törik a szívem.

Az igazán jó dolgok mindig csak rövid ideig tartanak. Ez az egész boldogság ilyen rohadtul van kitalálva. És nem szabad azon gondolkodni, hogy miért kaptunk ilyen keveset a jóból, hanem hálásnak kell lenni azért, hogy egyáltalán kaptunk belőle.

Vannak nagy pillanatok, olyanok, amik időről-időre megtörténnek, keringenek mindannyiunk élete körül, és csak arra várnak, hogy bekopogtassanak, hogy jöjjenek. Hatalmas erő van bennük, az viszont, hogy mit hogyan alakítanak, nagyban függ attól, hogy akarsz vagy nem. Akarsz élni, vagy csak éldegélsz. Mert bizony bekövetkeznek ők, csak épp az a nem mindegy, hogy a nagy változás előre visz, vagy összerombol mindent körülötted.

Ez nem múlik el csak azért, mert úgy döntesz továbblépsz.

Nem tekintek vissza, és nem is akarok. Ami elmúlt, elmúlt, nem elemzem. Biztos, hogy sok hibát elkövettem, de már úgysem lehet változtatni rajta.

- Soha többé nem tudok hinni egyetlen férfinak sem.
- Ezzel nem vagy egyedül. Csakhogy lehet, éppen az a feladatunk, hogy ezt legyőzzük. Hogy a történtek ellenére is bízni tudjunk, s ha találkozunk egy olyan pasival, aki tetszik, annak esélyt adjunk.

Egyszer megfogadtam, hogy soha senkit nem szeretek újra. És ez működött is a maga módján, mert soha nem is érdemelték meg. Csak aztán felvetődik a kérdés, hogy mi van, ha egyszer pont az nem fogja tudni, hogy mennyit jelentett nekem, aki a mindent jelenthetné számomra. Fel nem foghatom, hogyan lehetséges, hogy minden álmom az, aki te vagy. És nem létfontosságú dolgok ezek. Éppen ettől annyira csodásak. Nem a tárgyak vagy a külsőség. Hanem az hogy tudod, hogy angyalt akarok a hóba rajzolni és te lefekszel mellém. És hogy ott hagyjuk a leheletünket a fagyos ablakokon és belerajzolunk, olyan sokáig, míg már egészen vörös az ujjunk vége. Ezt képtelenség lenne mással játszanom. Egyszerűen lehetetlen.

Megölelném újra. El sem akarnám engedni. Van ez így. Úgy, hogy maradnál a pillanatban, és már ott azon jár az agyad, hogy ne legyen vége. Vissza kell jönnie, akarom, hogy itt legyen. De van, hogy egyedül kell tovább menned. Nem foghatja senki sem a kezed, vagy ha igen, csak a távolból. Nincs ennél rosszabb érzés. Annál, amikor hiányzik. Hiányzik egy mozdulat, egy ölelés, egy mosoly, bármi, ami még erősebbé tenne. De vissza fog jönni. Vissza kell jönni. Addig meg ott a pillanat, amibe belemerülhetek. Valami a múltból, ami erőt ad. Továbbra is.

Azt mondják ha sokat gondolsz valakire, azt megérzi. Bárcsak te is éreznéd ezt és tudnád, hogy van, amikor én már rajtad kívül semmi másra nem tudok gondolni. Minél jobban nem akarom, te annál inkább itt vagy velem a fejemben és magam sem értem miért van ez így. Viszont tudom, hogy az életünk egy olyan csaló játék, amelyben vagy nem osztanak nekünk mindig jó lapokat, vagy mi magunk játsszunk rosszul a jó lapokkal. Én sem fogom tagadni a hibáimat, mert tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg van, de ha rólad lenne szó, én most már azt hiszem bármit megtennék.

Egy dolgot adhatok: a szeretetemet. Semmi többet. Csak ennek van értéke, nem is akarok mást adni. Felesleges lenne. Ez fog segíteni, előrevinni, ebbe tudsz majd kapaszkodni. Ez ölel majd át, amikor úgy érzed, egyedül vagy, és bizony ő fog megvédeni, amikor majd minden a fejedre omlik. Ha pedig omlik, hagyd csak. Lesz, aki segít felépíteni. Erre való a szeretet: biztat, támogat, és biztosít afelől, hogy bármire képes vagy, ugyanis rá bizony számíthatsz.

Fontos, hogy megfelelően zárjuk le a dolgokat az életben. Csak így lehet véget vetni valaminek. Különben bennünk rekednek szavak, amelyeket ki kellett volna mondanunk, de nem mondtunk ki, s a szívünket megbánás tölti el.

...mennyivel nehezebb szeretni valakit, aki nem átlagos, aki különleges, aki reménytelen, aki éppen hogy csak rád néz, aki ezek ellenére tökéletes, akinek már a látványa is gyönyörködtet. Aki minden érzékszervedre hat. Aki sose lesz a tiéd. És ez azt hiszem, így van jól. Mert nem inspirálhat valami, ami a tiéd. Csak a rajtad kívülálló dolgok késztethetnek téged alkotásra. Nagyszerű dolog a beteljesülés, semmihez sem fogható. De mi történik a résztvevőkkel utána? Megmarad a szenvedély?

Az hiányzott neki, amitől minden nő újjászületik: a cifrálkodás meg a szerelmes levelek.

Szeretném, ha szeretnél! Szeretném, hogy legyen annyi erőd, hogy végig vidd velem az akadályokat, és főképp azt szeretném, hogy eközben meg se forduljon a fejedben, hogy megéri-e. Szeretném, hogy legyenek annyira erősek az érzéseid, hogy minden gátlást félre tudj tenni. Szeretném, ha megértenél és szeretném, hogy vitatkozz velem a végsőkig, mert tudom, hogyha egyszer majd már nem vitatkozol, akkor az azt fogja jelenteni, hogy nincs miért harcolni. Szeretném, hogy küzdjünk. Küzdjünk azért, hogy nekünk jó legyen, és ne azért, hogy másoknak. Szeretném, hogy már akkor hiányozzak mikor még el sem búcsúztam. Szeretném, hogy vigyázz rám. Szeretném, hogy elfogadjuk egymás hibáit. Szeretném, hogy néha együtt éljük újra a gyerekkorunkat gondok nélkül, vidáman. Szeretném, hogy végre életem lapjainak első fejezete lezáruljon, és szeretném, hogy legyen második fejezet, amit most már nem csak én írok, hanem mi írjuk. Szeretném... Csupán csak azt, ha szeretnél!

Az idő segít. Lassú és fájdalmas, de működik. A beszéd is segít. Lógni a többiekkel, találkozni a barátokkal, és olyan lesz, mint egy könyv, amit rég olvastál.

Még egy mosoly, ami felkavar, még egy érzés, amiről már rég azt hitted, hogy nem létezik, hogy senki sem tudja kihozni belőled, de neki sikerül. Aztán meg van, hogy csak jön és megy. Mosolyog, és eltűnik, megölel és ennyi, te meg ott maradsz már megint egyedül, kiábrándultan a hitből, hogy egyszer majd marad, hogy egyszer majd tovább tart.

Zárj be néhány ajtót! Nem büszkeségből, tehetetlenségből vagy arroganciából, hanem csupán azért, mert már nem vezetnek sehova.

http://angyalka19.blogspot.hu/

Előzmény: andiandi18 (13524)
Válaszok

 


 FannuBecca
    
2014-06-02 10:57:41  (13525)
  Ó, vagy úgy. Álompár? Nem, mi igazából sosem voltunk egy igazi álompár. Senkinek sem tetszettünk mi így együtt. Az emberek többsége azon fáradozott, hogy szétválasszon minket. 'Mert nem vagyunk egymáshoz valóak' mert te ilyen vagy, én pedig amolyan. Igen, ez tényleg így van. De gyere közelebb, hadd súgjak meg valamit: Én sosem akartam egy olyan igazi filmes szerelmespár egyik tagja lenni. Nem akartam sosem csokibamártott epret majszolni egy luxusszállodában, sem eltévedni az éjszaka közepén, hogy te majd megmenthess. Nem akartalak megváltoztatni téged, és nem akartam megváltozni én sem. Ó, ez az egész eszemben sem volt. Azt várták tőlünk, hogy ha nem vagyunk tökéletesek, hát ne is legyünk senkik sem...OLVASS TOVÁBB
Válaszok
 


 andiandi18
    
2014-05-31 14:32:03  (13524)
 

Döbbenetes, milyen könnyen el lehet szakadni valakitől, akár örökre is. Ezért ha találtok valakit, akit meg akartok tartani, tegyetek is érte!

Tudod honnan tudom? Hogy a szívem összefacsarodik a gondolatra. És legszívesebben elásnám magam, hogy felettem csak föld és víz legyen, és aludnék, amíg el nem múlik ez a fájdalom szívtájékon. Tudod, honnan tudom? Onnan, hogy megsiratnám a fehér foltot a fényképek helyén és hogy a kis táska mindig üres lenne. Tudod honnan tudom? Hogy a szívemet a legporosabb zugba tenném, hogy már senki másé ne lehessen. Tudod honnan tudom hogy szeretlek? Onnan, hogy sosem gondolkodtam a válaszon.

Hallgass inkább a saját megérzéseidre, abból nem lehet baj. Ha a magad útját járod, akkor csak oda juthatsz, ahová menni szerettél volna.

Folyamatosan eltöprengek, hogy van-e értelme. Csak gondolkodok, mást nem teszek, de az a baj, hogy mindig oda jutok, hogy szeretem. miért? Bárcsak tudnám. Eddig jobban akartam szeretni, mint most. Most nem akarom, nem csak azért, mert nem érdemli meg, hanem mert belepusztulok, hogy nem tudok másra nézni. Hiába nézek rá akárkire, nem látok benne semmit, nem érzem, hogy meg kéne szereznem, hogy kell. De, ha rád nézek, akkor meglátom a mindent.

Hiszem, hogy okkal tartok ott az életemben ahol tartok és okkal találkoztam azokkal az emberekkel akiket megismertem. Fura kimondani, de a csalódások voltak a leghasznosabb dolgok az életemben, mert csak ezekből tudtam igazán tanulni, jobb és bölcsebb emberré válni. A bukás jobb tanító , mint a siker és nem feltétlenül lesz az a gazdagabb ember aki mindig nyer.

Tudod milyen érzés abba a gödörbe visszacsúszni ahonnan már kimásztál egyszer?

Mire is gondolunk, ha azt mondjuk valakire, hogy pótolhatatlan.. arra gondolunk vajon, hogy maga a személy, az ember hiányozna nekünk, ha egy nap elmenne és soha nem jönne vissza? Nem, itt másról van szó. Az emlékek hiányoznának? Vagy a nevetése? Amit mond? Nem, szerintem az hiányozna, amit érzel, miközben vele vagy. Az érzést nem tudnád pótolni. Egy embert lehet pótolni. az érzést azt már nem.

Te hallgattál, én pedig nem vagyok azok közül való, akik kérdezni bírnak. Hallgattunk mind a ketten, ez volt a szerencsétlenségünk. Mert, most már tudom, hogy a csend csak takar, de nem töröl el semmit.

Idegen érzésekkel kellett megbarátkoznom minden reggel. Nem számít, hányszor nyeltem már vissza azt a gombócot a torkomban, valahogyan mindig nagyobbnak, vagy éppen kisebbnek éreztem az előzőnél. Nem törődtem azzal, hogy minden reggel ugyanúgy kihűlt az a rohadt kávé, mert nem volt senki, aki megmelegítse helyettem. Minden egyes alkalommal felkészületlenül és meggyengülve értek a nem kívánatos érzések, én meg háborogtam, mint valami elégedetlenkedő kisgyerek a játszótéren. Akkor még nem tudtam, hogy csak szimplán hiányzol. Hogy csak egyszerűen hiányolom magunkat.

Mindig lesznek pillanatok, amikor elbizonytalanodsz. Talán csak reggel, felkelés után, amikor egy jobb álmot láttál, mint amiről az életed éppen szól. Olyankor gondolj csak arra, hogy az álom könnyű. Az élet annál sokkal nehezebb. Nem véletlenül kell megküzdenünk mindenért. De pontosan ettől olyan értékes az egész. Ettől leszel te is több azáltal, hogy be mered vállalni a kockázatot, képes vagy felvállalni önmagad és a céljaid abban a tudatban, hogy a diadal helyett, a túloldalon akár bukás is várhat rád.

Szépen lassan én is visszatalálok magamhoz. Csak még rá kell jönnöm, hogy hol is tartottam.

Mindig az kell, aki a világ végén van éppen. Aki nem akar magával vinni. Akivel egyetlen nap alatt elpusztítanánk egymást. De mégis. Félelmetesen gyönyörűnek találnám azt a pusztulást. A világom üres, törékeny és olyan lábakon áll, amiről senki nem is értheti, hogy egyáltalán hogyan létezhet. Még én sem.

Az emberek azt hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk. De az igazi lelki társ az nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az, ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínűleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet, mert ő az, aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre pofoz. De hogy örökre vele maradj? Á! Az túl fájdalmas lenne. A lelki társak csak annyi időre tűnnek fel az életedben, amíg rá nem világítanak a személyiséged egy újabb árnyoldalára, aztán eltűnnek.

Megtanultam, hogy a valóságot sosem szabad összetévesztenünk az illúziókkal. Mindenkit önmagáért kell szeretnünk, nem tehetünk nem létező tulajdonságokat egy olyan személybe, aki távolról sem birtokolja azokat. Pedig el sem hinnénk milyen sokszor elkövetjük ezt a hibát, mert annyira nehéz tisztán és teljesen átlátni a dolgokat, hogy inkább csak elképzeljük azt, amit a szívünk kíván...

El akarok menni. meg akarom fogni az embereket, akiket szeretek, és el akarok menni innen olyan messzire, amennyire csak merek vagy tudok, és soha nem akarok visszanézni. El akarok tűnni. Akarok egy másik életet, mert nem tudom, hogyan éljem ezt. És újra a régi kérdés foglalkoztat. Mi a bátorság: maradni és küzdeni, mikor semmi se jó, vagy egyszerűen felállni, hátrahagyni mindent, amit ismersz, és üres kézzel nekivágni az ismeretlennek? És ha bátorság - melyik félelem erősebb?

Az erős nő - aki erős alapokat tud építeni azokból a téglákból, amelyeket hozzá vágtak.

- Hiányzol.
- Te is hiányzol.
- Akkor gyere ide. Szeretnék még egy éjszakát. Melletted szeretnék aludni még egyszer. Érezni akarom a szívverésed. Azt szeretném, hogy a fejed a mellkasomon legyen és a kezeim körülötted. Úgy szeretnék csinálni csak egy éjszakára, mintha nem csesztük volna el az egészet. Mintha még mindig az enyém lennél.

Tulajdonképpen egy egészen kicsit hiányzol, még ha nem is fájsz már. Hiányzik a világod. Az az édes levegőjű, ami egyszerre tart távol magától, és egyszerre szippant be, mielőtt túl távol merészkednék. Hiányzik az a fajta döbbenet, amit kiváltottam sokszor belőled, és az a kíváncsiság, amit nekem szenteltél. És a tettek, amiket soha nem értettél, de végtelenül kívántál.

Ne alázd meg magad, csak azt fogadd el az élettől és mástól, amire szükséged van. Ne szenvedj, ne kínlódj, lépj tovább. Ha döntesz, dönts. Erősnek kell lenned, ki kell bírnod. Még egy lépés, meg még egy. Menni fog. Csináld végig. Magadért, a boldogságodért, a jövődért. Mert az, ami rád vár, a fájdalomnál már csak jobb lehet.

Hiszek abban, hogy az élet folyton tesztel, és ha valamit nem kapok meg, az csak azért van, mert sokkal jobb dolog vár rám. Egy nagyobb mosoly, egy őszintébb, egy szív, ami jobban szeret, és amíg hiszek benne, addig biztosan így lesz.

http://angyalka19.blogspot.hu/

Előzmény: andiandi18 (13514)
Válaszok

 


 Tiina
    
2014-05-29 22:41:13  (13523)
 

Az ember arra van teremtve, úgy van megalkotva, hogy szereti a kihívásokat, ezzel tud teljes életet élni.

Erőss Zsolt

Ha a helyszínen nem csattan a poén, az bukás. Minden este ítélet hirdettetik, és nincs fellebbezés.

Gálvölgyi János

A szeretet kétfülű kosár, és az egyikünk jobban cipeli a terheket, mint a másik.

Müller Péter


Benedek Elek: Az első lopás

Az első lopást, hogyha sikerül,
Követi másik, harmadik,
S napfényre hogyha gyorsan nem kerül,
Az Isten tudja hányadik.

Mondod: nem lopás, diákcsíny csupán.
Elhiszem neked, kedvesem.
De csínyre csíny, ha jön egymásután,
Lopássá fajul rendesen.

Apró csínyekből lesznek a nagyok,
Jobb lesz hát meg se kezdened.
Hidd el, a Nap reád szebben ragyog,
Kezed ha be nem szennyezed!



Válaszok
 


 FannuBecca
    
2014-05-29 18:19:23  (13522)
  Torkig vagyok. A bocsánatkérésekkel, a szomorú mosolyokkal, az őszinte mosolyokkal, az igaznak tűnő hazugságokkal, a hazugságnak ható igaz mondatokkal, a csillogó szemekkel, a potyogó könnyekkel. Torkig vagyok az élettel. A semmittevéssel. Semmi maradandó nincs, amire emlékezni szeretnék. Valami különleges, valami felejthetetlen kellene. Torkig vagyok az állandósággal, a változatlansággal, a biztonsággal, az unalommal, a nevetéssel. Torkig vagyok azzal, amim van. Az kell, ami nincs. Az ami sosem lesz. Torkig vagyok a lehetőségek tárházával. Tele van lehetőségekkel a padlás. Nem érdekel! Egyik lehetőséget sem nekem kínálták fel. Nincs rajtuk a nevem. Miért érdekeljen?! Egyik lehetőség sem arról szól, hogyan élvezzem az életem, csupán arról, hogyan viseljem el azt. Ebből is elegem van! Meg abból is, hogy én sem tudom, mit akarok. Torkig vagyok még magammal is. Elönt a düh. Tanácstalanság forrong bennem. Ezerszer jártam már a padláson, sorra vettem a lehetőségeket, melyik lehetne az enyém. Ezerszer átnyálaztam az ócska papírdarabokat, de egyik sem tetszett. Nem akarok titkárnő lenni, vagy irodai alkalmazott, sem matematika tanár, vagy fizikus! Fogalmam sincs, milyen lehetőség lehet az enyém, de egyelőre tudom, hogy nincs lehetőségem. Torkig vagyok. Belefáradok a keresgélésbe. Egyszerűen le akarok ülni egy nyugodt helyen, és szabadjára ereszteni a dühömet. Minden bánt. A szél, a csend, az utcán szembejövő emberek. És ki az oka a dühömnek? Hát én magam, azt hiszem. Kedvem lenne összetörni valamit. Torkig vagyok a gyűlölettel, ami egy ideje bennem szunnyad. (saját.)

több idézet ITT.
Az üzenetet a felhasználó 2014-05-29 22:35:03-kor módosította.
Válaszok
 


 Beppe
    
2014-05-28 15:00:52  (13521)
  Nem
számít, mit beszélnek róla, nem számít, milyen híre vagy múltja van.
Csak az számít, kicsoda melletted. Az emberek változnak, sokszor épp
azért, mert van kiért. Ha magukért nem, hát valaki másért, akit saját
maguknál is jobban szeretnek.
Te lehetsz számára a változás…
Szerelem dolgában, ne hallgass más hangjára, csakis a saját szívedére. Mert senki sem tudhatja, nem értheti, mi van köztetek, csakis Ti ketten.
S ha igaza is lesz mindenkinek, ne bánd, hogy esélyt adtál, mert akkor
az volt a legigazabb döntés. Ha a történetből ki is marad a boldog vég,
legalább tovább tudsz lépni azzal a tudattal, hogy kockáztattál valami
csodálatosért, hogy hittél a szerelemben akkor is, amikor senki más… és
hogy nem féltél maradni, amikor mindenki elmenekült volna




Válaszok
 


 FannuBecca
    
2014-05-28 12:51:59  (13520)
  Ha rohannál sem érnél célba. Mert már azt sem tudod, merre menj. Csak előre, egyenesen. Lesütött fejjel, semerre sem nézve, sétálsz előre céltalan. Hol van már az a kor, amikor a célod pár méterrel előtted volt, a boldogság meg a zsebedben lapult biztonságban?! Lassan már az emléke is elvész, te pedig már remélni sem mersz. De tudod, a könnyek sem teljesen haszontalanok. Lemossák a hazugságot az arcodról, hogy valaki végre olyannak láthasson, amilyen valójában vagy. Hogy végre önmagad lehess. Mert abban mindenkinél jobb vagy.
további gondolatfoszlányok ITT
Válaszok
 


 FannuBecca
    
2014-05-28 12:48:53  (13519)
  Tudod, én is hittem már azt, hogy elfogyott a nekem szánt boldogság... De most itt vagyok, s megfáradt lelkem átadom neki. Fejem lassan az ölébe helyezem, és tenyere melegét érzem az arcomon. Mosolyom visszatükröződik az arcán, szemem csillogása a szemében. A világ sem szűnik meg, és a pillanat sem tart örökké, mint ahogyan azt korábban hittem. De nem is kell, hogy így legyen. Mert épp elég az, hogy a szíve melengeti az én szívemet. (saját.)
Válaszok
 


 FannuBecca
    
2014-05-28 12:47:11  (13518)
  Féltve őrzött kincs lettél.

Hogyan kerültél ilyen mélyen a szívembe, egyenest a közepébe? Észrevétlenül lopóztál oda, s azóta ott vagy, ott maradtál. Most már ott a helyed, nem kell félned. Szívem az otthonod, te az én támaszom. Egy apró kis kincs, melyet féltve őrzök én. Ez lettél az idő múlásával, egyre csak értékesebb és értékesebb. Én pedig egyre boldogabb és boldogabb, minden nappal egyre jobban. A mosolyom a tiéd, neked szól, érted van. Mert elég a tudat, hogy vagy nekem, megfogod kezem, s néhanapján ha könnyes lesz a szemem, letörlöd a könnyeimet... (saját.)

Válaszok
 


 Husán
    
2014-05-28 02:49:28  (13517)
  ..s egyre inkább azon tanakodtam, vajon hol térhettem le az utamról, hová tűnhettem el?! (esti gondolataim egyike..)



Válaszok
 


 Husán
    
2014-05-27 22:13:35  (13516)
 
Az ellentétek vonzzák egymást, Ő a másik felem, nélküle nem vagyok egész. Ha az ember megtalálja a másik felét, boldognak érzi magát, egésznek, vígan él. És rájön, hogy nélküle sz*rt sem ér, és többé nem élhet újra félként, mert tudja milyen volt egésznek lenni.




Az üzenetet a felhasználó 2014-05-27 22:15:53-kor módosította.
Válaszok
 


 Nitu
    
2014-05-24 16:14:47  (13515)
  "Néha nem a szó kell... Nem a beszélgetés, nem az írás. A megoldás nem mindig a szó. Hanem egy ölelés. Amiben sokkal többet adsz minden szónál. Mert szavakban nem mindig találod el, amit hallani szeretne. De az ölelésben éppen azt fogja hallani. Amire szüksége van. Rád."

"Megölelném újra. El sem akarnám engedni. Van ez így. Úgy, hogy maradnál a pillanatban, és már ott azon jár az agyad, hogy ne legyen vége. Vissza kell jönnie, akarom, hogy itt legyen. De van, hogy egyedül kell tovább menned. Nem foghatja senki sem a kezed, vagy ha igen, csak a távolból. Nincs ennél rosszabb érzés. Annál, amikor hiányzik. Hiányzik egy mozdulat, egy ölelés, egy mosoly, bármi, ami még erősebbé tenne. De vissza fog jönni. Vissza kell jönni. Addig meg ott a pillanat, amibe belemerülhetek. Valami a múltból, ami erőt ad. Továbbra is."



Válaszok
 


 andiandi18
    
2014-05-24 15:46:05  (13514)
 

Mindannyian oda vagyunk kötözve más emberek életéhez, és nem dönthetünk szívünk szerint! Néha miattuk vagyunk képesek erősek lenni, s máskor miattuk vagyunk gyengék!

Most legszívesebben semmi mást nem mondanék neked, csak annyit: hiányzol.

Nem tudom mi lenne a helyes. Csak annyit tudok,hogy őrülten hiányzik. A fejfájást már nem csillapítja a kávé és a reménytelenséget nem űzi el a reggeli napsugár. Már nem csak éjjel hiányzik, nappal is kínoz. Múlnia kéne, lejárt a fájdalom szavatossági ideje mégis itt van. Az elmém legkisebb zugába, egy kis idegbe tép,tőr,karmol. De próbálkozok, hazugság következik, nem gondolok rá.

Amikor egy férfi kilép a szobából, mindent otthagy, ami odabent marad. Mikor egy nő lép ki a szobából, mindent magával cipel, ami odabent történt.

Az egész életem egy körforgás. Mindig ugyanaz ismétlődik újra és újra, csak a főszereplő más.

Sosem értettem, miért mondják, hogy a tehetetlenség a legnagyobb fájdalom. Nem tehetlek boldoggá. Nem érinthetem vállad nyugtatva. Nem adhatok mosolyt sem. Néhány üres szó, 160 karakter, 380 km, kevesebb, mint 75 nap, 8145 kilobyte, 6500Ft fesztiválbérlet. Mindig el kell vesznem valakiben. Azt hiszem, erről szól az életem. Majd lesz egy másik élet, ahol újra egymásra találunk. Most ennyi jutott.

Hallgatok egy ideje, mert nincsen mit mondanom. A világ rosszul működik. A szív megáll, az élet meg csak rohan tovább.

Mindannyian oda vagyunk kötözve más emberek életéhez, és nem dönthetünk szívünk szerint! Néha miattuk vagyunk képesek erősek lenni, s máskor miattuk vagyunk gyengék!

Még szerencse, hogy a szívem nem tud beszélni... csak visítozna, zokogna, kiabálna veled, miközben azt suttogná halkan: szeretlek, mint senki más.

Továbblépsz, mert ez az élet rendje; mert csak ezt teheted. Addig mész, amíg elmúlik a fájdalom, vagy találsz valami újat, ami még ennél is jobban fáj.

A mennybe vitt, de a poklot is láttam. Minden nap, míg ilyenné váltam.

Az emberek olyan sebezhetőek esténként. Ha megkéred őket, akkor elmondják, hogy mi bántja a lelküket. Olyan vágyaik vannak este, amiket soha nem tennének meg, amikor a nap az égen van.

Mindig változni akartam. De a lényeg mindig ugyanaz volt. Ugyanaz a naiv, buta szeretni akaró lány maradtam, mint régen. Az is vagyok. Ugyanaz a lány. Szerettem volna más lenni, okosabb, erősebb, olyan, akit nem verhetnek át többé... De sohasem sikerült megváltoznom. Nem tudtam uralkodni az érzéseimen, s nem hallgattam az eszemre sosem. Mindig ezt akartam, hogy olyan lány legyek, akit senki nem érhet el, akit senki nem akar elveszíteni, mert akkor örökre elveszíti.. És Az a lány akartam lenni mindig, akit megbecsülnek, akit nem vernek át.. A lány, aki mindenkin átlát.. A lány, akit nem érdekel a szerelem. Sosem sikerült. Mindig a szerelem dominált... Nem az a lány voltam sosem, akit semmibe néznek, de szerelem volt a gyengém mindig... De most talán másképp lesz, ha végre egyszer az eszemre hallgatok.

Vannak dolgok, amiket meg tudsz fogalmazni, ott vannak benned készen, letakarva, kimondani mégsem tudod. Mintha attól tartanál, hogy ha kimondod, elveszíted őket. Hogy a szó elrontja, s csak a kis részét, csak a halvány mását képes láttatni annak, amit érzel, gondolsz.

A való életben a fiúk nem rohannak vissza hozzád az éjszaka közepén, és nem surrannak be az ablakodon. Csak ott hagynak és aztán többet egy szót sem szólnak hozzád.

Azt várják, hogy beszéljek róla; elkezdem a bőrt tépdesni a számról, de nem értik, hogy ez már az.

Tudod,ez nem azon múlik, hogy milyen vékony, hány kiló, milyen szép stb. vagy, tökéletes e a bőröd,csillog e a hajad és még sorolhatnám. Egyáltalán nem. Ezek csupán felszínes dolgok. Ha valaki szeret, akkor az mindeneddel együtt fog szeretni. Azért fog szeretni aki vagy. Minden apró kis hibáddal. Ne gondolkodj azon, hogy most mit kéne mondanod, vagy tenned,hogy valaki felfigyeljen rád. Azt kell tenned, amit te tenni akarsz, és azt kell mondanod,amit mondani akarsz. Csak légy önmagad, ne bonyolítsd túl. Ha valaki szeret,az majd azért fog szeretni aki vagy. Nem akar majd semmit sem megváltoztatni rajtad. Szóval, csak légy önmagad,és ne szégyelld. Nincs mit szégyellned ezen. Gyönyörű vagy. Nincs olyan, hogy valaki csúnya. Egyszerűen nincs. Relatív dolog, hogy kinek mi a szép. Lehet,hogy egy fiúnak te vagy a tökéletes lány, mint ahogy neked tökéletes az a fiú. Másnak, lehet nem leszel szép. És? Meked sem tetszik minden ember. Nem kell nekik megfelelned. Senki sem állíthat eléd elvárásokat, csak te magad. Ez a te életed,a te döntésed. Csinálj amit akarsz. Senkinek sincs joga beleszólni az életebe. Egyszerűen,légy önmagad. És aki szeret, az úgy szeret,amilyen vagy. Nem azon múlik, hány kiló vagy, vagy hogy hogy nézel ki. Te te vagy. Egy csodálatos,és értékes ember. Ezt ne felejtsd el.

Az érzelmi hullámvasutak mindig megviselnek. Próbára tesznek, tesztelnek, mert kíváncsiak, hogy elhiszed-e, hogy végig tudod csinálni, hogy fel tudod ismerni, hogy a mi a baj, hogy mi gátol. A szuperbrutális és még annál is drasztikusabb hullámvasutakat nem kapja meg akárki. Az csak azoknak jár, akik mernek, akik bátrak, akik semmitől sem rettennek meg. Viszont ami nagyon mélyre lemegy, az ugyanolyan magasságokat is fog meglovagolni, szóval tarts ki.

Mi nem leszünk barátok utána sem, mert nem lesz utána, és nem voltunk barátok előtte sem. Mi csak szeretők voltunk, valakik, akik összetalálkoztak véletlenül, és nem tudtak egymás mellett érintés nélkül elhaladni. Mi nem fogjuk egymást utána keresni, mert valahányszor a te számodat hívnám, ott lesz bennem az a dac, hogy ha nem hiányzom, miért is keresselek, és te sem fogsz hívni, mert már nem lesz jelentősége a nevemnek a telefonodban, ha megmarad egyáltalán a számom. Érted? Mi ott leszünk egymás múltjában, és csak nézzük majd azt az ajtót, amit olyan erővel vágunk be, hogy a szíved is beleremeg majd, de nem fogjuk újra kinyitni, mert nincs miért, mert ebből nem lesz happy end-es történet, még csak szerelem sem, ebből nem lesz semmi, csak te, meg én vagyunk, egy teljesen véletlen érintésben, mert nem vagy benne a tegnapjaimban, a holnapjaimban, mert nem akarom, hogy benne legyél.

Az a helyzet a vakmerő húzásokkal, hogy félelmetesek. Lehet, hogy könnyekkel és törött csontokkal fognak végződni, de pont ez teszi őket olyan rohadt izgalmassá.

http://angyalka19.blogspot.hu/

Előzmény: andiandi18 (13510)
Válaszok

 


 Renike0525
    
2014-05-24 12:35:28  (13513)
  Ilyen az élet: Egy pillanat alatt, összerak és szétszed....



Válaszok
 


 Nitu
    
2014-05-23 11:52:38  (13512)
  "Veled úgy ébredtem, szép a világ
én úgy éreztem, nincs, ami fáj
és itt van a vége, de nem a mi hibánk
csak bánt, hogy nem tart egy életen át"



Válaszok
 


 Renike0525
    
2014-05-23 08:53:03  (13511)
  Néha csak meghalok legbelül... Nem tart sokáig. Az érzés elhatalmasodik
rajtam, átjárja minden egyes sejtemet, majd ahogy jött távozik. Én csak
térdelek a porban, szipogva, levegő után kapkodva, mint akin átment egy
tornádó. Majd mosolyt festek az arcomra, felállok, leporolom a ruhámat,
és megyek tovább. Viszont ott marad valami a porban mögöttem... A lelkem
egy darabja...



Válaszok
 


 andiandi18
    
2014-05-18 08:03:32  (13510)
 

Sokan úgy gondoljuk, hogy a múltunk nélkül nem ér a jelen semmit. Egy ponton mindannyiunknak választania kell, vagy lépnünk egyet az új felé. Mindenkit kísért a múltja. A múltunk az, ami formál minket. A múltunk felszínre tör, újra meg újra, meg újra. Nem szabad elfelejteni: a legfontosabb az, amit ma élünk.

Nem erre számítottam. Hanem, hogy majd ketten erősek leszünk. Elég erősek mindenhez. Erre az egyre nem gondolt senki. A fogaskerék csak beindítja a gépezetet, nem mindig kell, hogy a helyén maradjon. Nem tudom, hogy üres vagyok-e. Vagy mi lesz a válaszod a rettegéseimre? Szoktál te rettegni? Tudod, jobban félek, mint mielőtt ismertelek. Mert abban a pillanatban elgyengültem. Abban bíztam, hogy most már nem kell olyan erősnek lennem. És fogalmam sincs, hogy miből építsek új várat. Új álmokat. Elrontottam-e valamit, vagy így kellett lennie. Vagy nincs is sehogy.

Minden darabokra hullásnál ott a remény, hogy innentől minden megjavul, működni fog, mert van hozzá erőd. Valójában akkor van a legtöbb erőd, amikor darabokban vagy, hiszen onnan nincs vesztenivalód. Akkor még tökéletesen érzed, hogy milyen padlón lenni, így már nem is olyan félelmetes - úgyhogy lehetsz bátor. A padló azzá is tesz.

Minden napot, kapcsolatot, mosolyt, barátságot tiszta lappal kezdeni, minden élményt nem a már megéltekhez hasonlítgatni, vagy a saját bukásaink, csalódásaink alapján beskatulyázni - senki sem mondta, hogy könnyű, de csak így lehetsz boldog. Úgy, ha nem döntöd el, hogy a múltad befolyásolja a jövődet, és esélyt adsz neki, hogy úgy alakuljon, ahogy alakulnia kell. Nem hiheted azt, hogy azért, mert valami egyszer nem sikerült, ha újra megpróbálod, akkor sem fog. Más emberek, más találkozások, más üzenettel, más feladattal. Fogadd el azt, amit hoznak, és ne ítélkezz felette, ne döntsd el előre, hogy majd ez is olyan lesz, mint a többi. Hagyd, hogy az élet alakítsa - a napjaidat, a találkozásokat, a perceidet, amik egyetlen mosolyból jönnek, mert mindent az alakít, ha hagyod. De ha folyton azon agyalsz, hogy ez is olyan lesz, mint a többi, és esélyt sem adsz arra, hogy más legyen, mint amit eddig tapasztaltál.. Neked lesz igazad. Az élet mindig téged igazol - a kérdés, hogy miben hiszel. Jól gondold meg.

Szeretni, szeretni akartalak. De volt már elég bűnöm.

Szerintem rengeteg fájdalom keletkezik abból, hogy összekeverjük a vágyat és a szeretet, és azt mondjuk, hogy szeretlek, akkor amikor tulajdonképpen csak azt akarom, hogy kielégítsd a vágyaimat.

Tudod, szerettelek. És ezt a távolság csak egyre szilárdabbá érlelte. Betűkké kovácsolta össze, párnák szélére helyezett álmokká. Szerettelek, de valahogy meghaltunk út közben.

Csak két dolog tudja felfedni az élet nagy titkait: a szenvedés és a szerelem. Ők már mindkettőn túl vannak.

Az új akkor tud belépni az életedbe, ha helyet csináltál neki: ha a régi romba dőlt, és te kisöpörted a romokat.

Az élet döntések sorozata. Van, amikor sokat gondolkozunk, kattogunk. Pedig semmi mást nem kellene tenni, csak élni. Cselekedni. Szeretni. Választani. Élvezni. Jóvátenni. Boldognak lenni. Élni!

Nem a Tiéd lesz a legszebb fejezet. Sem pedig a leghosszabb. De mindig lesz az összes többi és Te. Te mindig különleges maradsz.

Az igazi szerelem olyan emlékeket hagy hátra, amit senki sem vehet el tőled; de közben olyan fájdalom marad a szívedben, amit senki nem is tud begyógyítani.

Minden dolgot ki akartam dobni, aminek lejárt a szavatossága. Az egyiken rajta állt a neved. Azzal kezdtem.

Az az igazi szeretet, amelyet a másik szeretetlensége soha nem tud kizökkenteni az állhatatosságából. Nem igazi az a szeretet, amely elfogy, ha a másik oldalon hálátlanságot tapasztal.

A világ legrosszabb érzése az, hogy minden tőled telhetőt megtettél, de még mindig nem volt elég jó ahhoz, hogy tényleg jó legyen.

Az egész csak azon múlik, hogy benned van-e a csakazértis. Csak azért is menni, csinálni, megbotlani, szeretni, csalódni, félni, folytatni, fájni, örülni, gúnyos kacajok tárgya lenni, elérni... Merni elérni... Mert egyszer bizony tátják majd a szájukat, hogy hittel hova lehet eljutni... Mert a kitartás és az alázat sikert szül...!!!

Néha olyan dolgok történnek velünk vagy körülöttünk, amelyek felett nincs hatalmunk. El kell dönteni, mi az, ami igazán fontos a számunkra, és mi az, ami nem. Az élet mindenképpen megy tovább.

Az emberek azt gondolják, hogy a legfájdalmasabb dolog az életben elveszíteni valakit, akit nagyra becsülsz... Az igazság az, hogy a legfájdalmasabb dolog az, amikor elveszíted önmagad eközben, mert túlértékelsz valakit és elfelejted, hogy te is különleges vagy!

Arról sosem beszélnek az emberek, hogy milyen nehéz a szívünket követni. A szívünk néha olyan helyekre vezet, ahová nem kellene menni. Olyan helyekre melyek egyszerre félelmetesek és izgalmasak, egyszerre veszélyesek és csábítóak. Néha pedig olyan helyekre vezet a szívünk, ahol biztosan nem lehetünk boldogok. És nem is ez a legnehezebb. A legnehezebb az, hogy a szívünket követve elszakadjunk a normálistól és elinduljunk az ismeretlenbe. És ha ezt megtettük többé nincs visszaút.

Kíváncsi vagyok hányszor bocsájtottam meg neked csak azért,mert nem akartalak elveszíteni.

Van az a nyugtalanság, ami akkor sem múlik el, ha az ember agyonhajtja magát. Vannak dolgok, amelyek akkor is hiányoznak az életéből, ha ájulásig gyűri az edzést, és addig folytatja, amíg az izzadság már gyorsabban folyik rajta, mint a vér az ereiben. Igen... mire az ember felocsúdik, már el is vesztette önmagát.

Vajon szeretheti a szíve mélyén az ember azokat a dolgokat, amelyeket, azt hiszi, nem bír elviselni tovább?

http://angyalka19.blogspot.hu/

Előzmény: andiandi18 (13507)
Válaszok

 


 Nitu
    
2014-05-17 18:53:17  (13509)
  "Összerogytam.A lábaimból minden erő elillant és az eszem is kisiklott.Ez most más volt.Zokogtam.Ömlöttek a könnyeim és levegő után kapkodtam.Ő meg csak állt előttem,még mindig azzal a grimasszal az arcán,mit sem törődve,hogy nekem annyira számít,hogy sírni is képes vagyok előtte.Aztán egy sóhajjal leült,az ölébe ültetett és megnyugtatott.Ekkor már az én szám is mosolyra húzódott.Amilyen kilátástalannak tűnt az elején,olyan könnyen oldódott meg.Megszűnt a fájdalom és a gondok......szóval ezt álmodtam....."




Válaszok
 


 Nitu
    
2014-05-14 14:18:56  (13508)
  Ehhez hasonlót tud valaki? :)

"Megértem', ha csak a testemet akarod, és ha csak arra kellek. De nagyon kérlek, egy pillanatra se próbáld elhitetni velem, hogy sokat jelentek neked. Ne nézz hosszan a szemembe, és mondd, hogy szeretlek, majd csókolj meg tele szenvedéllyel, mert naiv vagyok, és a végén még elhiszem. És azt nagyon nem szeretném."



Válaszok
 


 andiandi18
    
2014-05-11 18:20:07  (13507)
 

Szeretni hívtalak. Igen, csak ennyit kértem. Valakire szükségem volt, akit... Hát most megtörtént, és a boldogság meg valahol félúton úgy gondolta, ő ebben nem vesz részt. Még csak meg sem vagyok lepve. Kíváncsi vagyok a boldogság arcára, mikor belép az ajtón, és köszönés helyett ilyet szól, hogy: Bocs, lekéstem a csatlakozást!

Egy hosszú kapcsolat végeztével nem futhatsz bele egy újabba. Pedig ilyenkor hajlamos az ember a legjobban újra szerelmesnek vélni magát. De ez nem az, közel sem az. A régi, szeretett elvesztése által okozott fájdalom, hiány kivetítése valaki másra. A félelem az egyedülléttől érzéki és érzelmi csalódásokat okoz. Ismerd be önmagadnak nem vagy felkészült rá. Vedd észre, hogy ez miről szól. Légy önmagaddal! Tanuld meg a boldogságod nem mástól függ, a boldogság csak magadból ered. Pihenj, értékelj, elemezz. Ha az kell sírj, hisztizz, tombolj. Ismerd meg önmagad. És mikor eljutsz oda, hogy boldog vagy egyedül, mikor nem a másik létezése tesz boldoggá, na akkor várd az új szerelmet. És hidd el nekem meg fog érkezni.

- Furcsa ez a helyzet… mert én még szeretem őt, és nem akarom elfelejteni.
- Mi ebben olyan furcsa?
- Ettől függetlenül szabadulni akarok a fájdalomtól. Attól a fájdalomtól, amit akkor hagyott hátra, mikor úgy döntött: nem akar már velem lenni.
- Nagyon szereted?
- Az életemnél is jobban. Soha nem lesz már más… az olyan lenne, mintha megcsalnám, mintha hűtlen lennék hozzá.
- Nincs igazad – rázta meg a fejét. – Attól még, hogy övé a szíved, szerethetsz mást. Mikor együtt voltatok, a barátaidat akkor is szeretted – csak nem úgy. Fogsz még mást is szeretni, csak nem annyira. És ha Ő úgy dönt, hogy szüksége van rád; belátja, hogy hibázott, te majd visszafogadhatod. De addig is… meg kell próbálnod tovább élni. Hidd el, rá fog jönni, hogy kellesz neki!
- De mikor?
- Lehet, hogy holnap, de az is megeshet, hogy csak évek múlva. Ezért nem szabad megállnod. Élj tovább, ismerj meg új embereket, hiszen csak így jöhetsz rá arra, hogy tényleg Ő kell neked.

...Elfelejtünk dolgokat. Érzünk valamit. Majd eltűnik minden szó, mintha mi sem történt volna. Pedig én mindent próbáltam megtenni érted.

Tudatomnál voltam, éreztem a veszteség fájdalmát, amely a mellkasomból sugárzott szét, és pusztító hullámokat küldött a végtagjaimba és a fejembe - de el tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni.

Igen, tonnányi dolog lesz, ami hiányozni fog az együtt töltött időből, de lesz egy dolog, ami nem. Az összes kétség. Az összes éjszaka, amikor ébren feküdtem, és azon agyaltam, hogy vajon még mindig én vagyok-e az, amit akarsz.

Csakis azok lesznek boldogok akik képesek élni a lehetőségeikkel. Akik tudnak különbséget tenni az igazi és a hamis között, akik nem engednek el csak azért valamit vagy valakit mert dolgozni kell rajta, azt remélve, hogy majd jön jobb is. Az igazi elégedettség kulcsa ha nem félsz a kihívásoktól és a befektetett energiától, hiszen végül sokkal jobban értékeled azokat a dolgokat amikért megküzdöttél.

Áthidalhatatlan a távolság közöttünk, árkot ástunk és beleestünk. Össze nem illő puzzle darabok vagyunk, s mégis illeszkedünk valahogy. Titkon keressük egymást a tömegben, de elveszünk egymás mellett.

Megérzem, hogy mikor törnek össze. Hogy már kínálják is magukat. Mit kezdhetnék veletek? Soha nem egyenlő felekként távozunk, pedig engem ez olyankor már, soha nem érdekel. Nem kívánok ellene tenni, különösen nem összevarrni. Nem én hívtalak játszani az asztalomhoz. Semmit nem tettem, amire vágytatok. Nem nyújtottam a kezem, nem adtam öleléseket. Játékokat építettem. Tenyerekre rajzoltam. Vigyáztam is egy kicsit rátok, hogy könnyebben lélegezhessetek. De mindig elrontottátok.

A szavakkal az a baj, hogy mindenkinek mást jelentenek. Ha azt mondom: szerelem, egy egészen más film indul a lelkedben, mint az enyémben.

Az igazság az, hogy néha már magammal se merek őszinte lenni, egyszerűen megijeszt a gondolat, hogy elismerjem azt, hogy néhány dolgon még nem vagyok túl, talán a közeljövőben nem is leszek. Pedig senki nem várja el tőlem, hogy egyik napról a másikra rendbe tegyek mindent. Senki, magamon kívül.

Nem nézünk hátra soha többet, mert ami volt az elmúlt, és ami elmúlt, soha többé nem jön vissza már. A múlttól való elköszönés pedig utat ad az újnak. A szívünkkel kell elfogadni és belenyugodni, szeretni az emlékeket, mosolyogni azon, hogy milyen más volt minden, milyen mások voltunk mi is. És az új mindig egy jobb kezdet. Most már minél jobb minden, mert napról napra többek vagyunk, mert többek akarunk lenni. Ehhez erő kell, és ha ez meg van, megállíthatatlan leszel.

Nem tudom hol csúszott el. És nem kellene, hogy érdekeljen. Felhívhatnálak. Átölelhetnél. Úgy múlunk el, hogy át sem öleltél? Mindig valami hiba van abban a módban, ahogyan szeretek. De tudod, ha még Téged sem szabadott úgy szeretnem, ahogy szerettem volna, hát akkor én tényleg nem kívánom ezt a világot élni.

Bár új élet kezdődik nekünk, de nem múlhat el az, ami történt. A csodálatos és megismételhetetlen dolgok nem tűnnek el úgy a semmibe.

Míg egyesek élete tökéletes kört formál, mások sorsát nem láthatjuk előre és nem érthetjük meg soha. Utam során értek veszteségek, de közben megértettem, miért érdemes élni, és olyan szerelemben volt részem, amiért csak hálás lehetek.

Egy nagyon fontos dologra tanított meg az élet: ne add a szíved könnyen olyan embernek, aki meg sem érdemli azt. Mert aki kihasználja a szereteted, az nem szeret. És azt, aki minket nem szeret, nekünk sincs semmi értelme tovább szeretni. A szavak nem sok mindenen változtatnak, az egyetlen dolog, mely változást hoz, a tett. Erre tanított meg az élet. Ne adjam akárkinek.

Rettenetesen nehéz lesz Téged elfelejteni. És még nem is tudom, hogy valaha rászánom-e magam.

Vannak világok, amiket kinövünk. Megharcolunk érte, benne élünk, aztán meg érezzük a késztetést, hogy egy újat hódítsunk meg. Ugord csak át az akadályokat, merj csak hinni abban, hogy képes vagy legyőzni a nehézségeket, merd elengedni a biztosat a bizonytalanért, hiszen ha hiszel abban, hogy nincs vége a világnak azután, ahol most vagy, és mindig csak jobbat kaphatsz attól, amiben épp élsz.

Az élet nem egyéb, mint hiányérzetek összessége.

A szeretet nem áldozat és nem megfelelés kérdése. Ha szeret valaki, eleve csak a legjobb lehetsz neki. Számára a tökéletesség abban fogalmazódik meg, milyen vagy, és nem abban, milyen nem vagy.

Csalódtam már, nem egyszer és bevallom fájdalmas volt, de még itt vagyok és talpra állok ahányszor az élet megkívánja azt. Mert az élet ez: szenvedés és szenvedély.

Két módon tehetnek bolonddá. Az egyik, hogy elhitetik veled a hazugságot. A másik, hogy visszautasítod az igazságot.

Csalódtam benne. Igen, kimerem jelenteni, hogy csalódtam. Talán félreismertem, talán csak játszotta azt az embert akit annyira szerettem. De azok az emlékek, a nevetések, minden egyes szó, érintés és pillantás...Nem lehetett mind hazugság, nem lehet.

Képtelenség hozzád mérni az idegeneket. Pedig valamit kezdenem kell, a hiányoddal. Valamivel feltöltenem. Képekkel. Arcokkal. Hangokkal. De még el sem kezdem, máris megunom. (…) Nem akarok részese lenni semminek. Ha visszacsinálhatnám. Bárcsak holnap ne emlékeznék rád. Akkor újra tudnék nevetni. Végigcsókolnám a rászorulókat. Szíveket dobnék eléjük. És a végén azt mondanám, hogy azért egy kicsit mégis éltem. De így? Nélküled? Kifoszlott szegély.

Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt valaki azt mondta, hogy legyek óvatos, ha a szerelemről van szó. Úgy is tettem. És te erős voltál, én pedig gyenge, az én illúzióm, az én hibám. Gondatlan voltam, elfeledkeztem mindenről. Így volt. És most, mikor minden megtörtént, és nincs mit mondani Te pedig könnyen lépsz tovább, nyertél. Mehetsz, és elmondhatod mindenkinek. Mondd el nekik, amit már én is tudok, kürtöld világgá, írd fel az égboltra, hogy amink volt, azt elvesztettem. Mond el nekik, hogy boldog voltam és hogy összetört a szívem. A sebeim még mindig véreznek, mond el nekik, hogy amit szeretnék, az már lehetetlen. Kiszeretni valakiből nehéz, cserben hagyni valakit a legrosszabb. Megtört bizalom és összetört szívek. Ismerős. Minden amire vágysz talán nálam van, hűséget építünk szerelmen és szavakon. De az üres ígéretek úgy is kikopnak. Én már tudom.

http://angyalka19.blogspot.hu/

Előzmény: andiandi18 (13494)
Válaszok

 


 Nitu
    
2014-05-09 16:00:55  (13506)
 
"Ilyenek vagyunk. Tudjuk, hogy nem lehet, és mégis akarjuk. Tudjuk, hogy fájni fog, és mégis belesétálunk. Persze, hisz imádjuk a csapdákat, a veszélyt, a kihívást. Mi nők meg főleg. Mert mi kell nekünk... Csak az, ami nem szokványos. Ami nem egyszerű, ami bonyolult, ami más, mert azt hisszük, hogy majd nekünk egyszerű lesz. Nekünk menni fog. Aha, csak egy aprósággal néha elfelejtünk foglalkozni. Mégpedig azzal, hogy az elején megéreztük: ez is olyan lesz, mint a többi. De valamiért még mindig nem hallgatunk az érzéseinkre... Pedig mennyi csalódástól kímélnénk meg magunkat. Végül is. Pofonból tanul az ember."





Az üzenetet a felhasználó 2014-05-09 16:03:35-kor módosította.
Válaszok
 


 Husán
    
2014-05-05 21:34:22  (13505)
 
Az emberek azt gondolják, hogy a legfájdalmasabb dolog az életben elveszíteni valakit, akit nagyra becsülsz... Az igazság az, hogy a legfájdalmasabb dolog az, amikor elveszíted önmagad eközben, mert túlértékelsz valakit és elfelejted, hogy te is különleges vagy!




Az üzenetet a felhasználó 2014-05-05 21:44:18-kor módosította.
Válaszok
 


 Nitu
    
2014-05-05 18:25:58  (13504)
  "Isten szeretheti a hülyéket, ha ilyen sokat teremtett belőlük. "



Válaszok
 


 Nitu
    
2014-05-04 18:49:16  (13503)
  "Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár – ha az ego hatalma megtörik."



Válaszok
 


 Nitu
    
2014-05-03 20:53:58  (13502)
  "Arról sosem beszélnek az emberek, hogy milyen nehéz a szívünket követni. A szívünk néha olyan helyekre vezet, ahová nem kellene menni. Olyan helyekre melyek egyszerre félelmetesek és izgalmasak, egyszerre veszélyesek és csábítóak. Néha pedig olyan helyekre vezet a szívünk, ahol biztosan nem lehetünk boldogok. És nem is ez a legnehezebb. A legnehezebb az, hogy a szívünket követve elszakadjunk a normálistól és elinduljunk az ismeretlenbe. És ha ezt megtettük többé nincs visszaút."



Válaszok
 


 Nitu
    
2014-05-03 00:26:22  (13501)
  "Nem tudom, hogy veszíthetünk-e. Vagy, hogy fáj-e a fának, mikor levelet növeszt. Volt-e valami valaha is a birtokunkban? Nem tudom, hogy valóban elrontottam-e most valami fontosat. Vagy csak elkerüljük ezentúl egymást. Nem látlak majd, nem látsz majd. Feledünk. Megérte? Lehetett volna máshogy?"
Válaszok
 


 Nitu
    
2014-05-03 00:25:23  (13500)
  "Csak feküdtem, és néztem. Búcsúztam. Az érzésektől, az érintésektől. Ahogyan néha nem tudom megállni, nem tudom visszatartani ujjaimat. Ahogy néha tenyerem, tenyerébe kívánkozik. Mert szeretem a bőrét. Búcsúztam a helytől, az illattól. Búcsúztam, az emlékektől. Kacagva hunytuk le a szemünket. Arcom beletemettem a paplanjába. Még egyszer utoljára. Majd felültem, felöltöztem. És lezártam örökre, azt ahogyan. Most már másképp lesz. "

Válaszok
 


 Nitu
    
2014-05-02 20:51:40  (13499)
  "Biztos ismeritek, amikor látszólag minden rendben, de mégsem érzed az elégedettséget, a teljességet, valamire vársz, hogy megtörténjen, de csak peregnek a napok, és azt sem tudod, mi az. Telnek a napjaid, de nem éled az életed úgy igazán. Egy kicsit sajnálod magad a korod miatt, mert már egy rakás dologról lemaradtál, és ezek a lehetőségek soha nem jönnek már vissza. Sajnálod az elmúlt évek jó dolgait, és vágyakozva gondolsz vissza rájuk, mint 'régi szép időkre'"



Válaszok
 


 Beppe
    
2014-05-02 14:29:54  (13498)
  Csalódtam
már, nem egyszer és bevallom fájdalmas volt, de még itt vagyok és
talpra állok ahányszor az élet megkívánja azt. Mert az élet ez:
szenvedés és szenvedély.



Két módon tehetnek bolonddá. Az egyik, hogy elhitetik veled a hazugságot. A másik, hogy visszautasítod az igazságot.



Válaszok
 


 Beppe
    
2014-05-02 14:13:26  (13497)
  Minden szerettünk halálával kevesebbek leszünk,ők bennünk
élnek,szeretetünk az évek számával mit sem változik,s bár hiányuk
emlékké szelídül az idővel,mégis vannak pillanatok,amikor szeretnénk
megváltoztatni a megváltoztathatatlant!



Válaszok
 


 Beppe
    
2014-05-02 14:10:40  (13496)
  Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet,
csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek... ♥


Miért tép rózsát a kegyetlen halál, mikor annyi hervadt rózsát talál?



Válaszok
 


NetHírlap / Fórum / Szex, szerelem, ismerkedés / Idézetek
      Oldal:  / 1805      bontás: 


Név: 
       Jelszó: