2017. június 27. kedd - László
Gázpisztoly

Tisztelt fórumozók! A Nethírlap fóruma politikamentes fórummá alakult, politikával kapcsolatos topikok, hozzászólások törölve lesznek.

Öngyilkos gyerekek

NetHírlap / Fórum / 

Család

  / 

Öngyilkos gyerekek

    
    Oldal: előző oldal / 1következő oldal      bontás: 
Privát üzenetek

Bejelentkezés
Regisztráció
Adatmódosítás
Elfelejtett jelszó
Mail a moderátornak
Moderálás
Súgó
Fórumszabályzat

Keresés

Keresett kifejezés:

Keresés helye:



Részletes keresés

Kategóriák

Autó-motor
Család
Dühöngő
Fegyverek
GSM, távközlés
Hajózás
Hardver
Internet
Játékok
Kultúra
NetHírlap kávéház
Sport
Szex
Szoftver
Tudomány
Vallás
Zene

Legfrissebb 20

"RÉGIMÓDI" TOPIK III.
Macskaklub
Zabálnivalók...
Az emberiség jövöje.
"Jónak" lenni Jó
Süssön ránk a nap!
Chrysler Voyager / Grand Voyager
Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország...
Híd
Hétköznapi matek
Női dolgok: kézimunka,kávé-csevegés
5 szavas történet
Kávéházi beszélgetés: a magyar élelmi...
Elmélkedések a Világ működésével kapc...
CHRYSLER STRATUS, CHRYSLER SEBRING
Hogyan lehet visszatelepedni Mo.-ra?
Tanulságos filmek
Chrysler 300M / Concorde / Intrepid
Forza Schumi...
Terápia


 Rebie
    
2008-10-11 15:29:27  (29)
  Juj de régen lett ez írva nekem. Sajnos azóta sikerült átesnem bulímiába... De a barátom segítségével abból is kimásztam... tényleg sokat is ittam egy éve nyáron, mikor az anorexia kezdett átváltani miába, kontrolálhatatlan lettem. Még mindig járok orvoshoz (mostmár "csupán" pánikbeteg vagyok...) Próbálok már normálisan enni, a súlyom is már a normál kategóriában van. A bulímia miatt... Ezért is bánom, hogy az lettem, tarthattam volna a 47 kg-s célsúlyomat. Köszönöm szépen így egy éves késéssel a bíztatást. :)


Előzmény: vietnámi (27)
Válaszok
 


 wesi
    
2008-10-11 14:31:31  (28)
 
Sziasztok!
Engem elég érzékenyen érint a téma, hisz átéltem. 16 évesen még elsősorban gyereknek érzem magam, de elég sok nehézséggel találtam már magam szembe, de azt hiszem, szinte 80%-ban szerelmi bánat miatt nyúltam gyógyszerekhez. Teljesen elhomályosult a gondolkozásom. De valahol ez egy büntetés volt számomra, legalábbis annak érzem.
Régen ugyanis maga voltam a megtestesült optimizmus, és lenéztem mindenkit, akibe a legcsekélyebb pesszicizmus szorult. Azt gondoltam, csak annak van oka panaszkodni az életre, aki éhezik, súlyos, netán halálos beteg, mindenkijét elvesztette...
Aztán egy év alatt sikerült átesnem a ló tulsó oldalára, elég volt hozzá egy reménytelen szerelem. Most már megtanultam, hogy mindenkit meg kell érteni, nem szabad elítélni oylan embereket, akiknek a helyzetét nem éltük mi is át.
Eddig úgy éreztem, mellettem áll sok barát, egy évig támogattak, és nem biztos, hogy én el bírtam volna viselni saját magamat, ők mégsem hagytak ott, és most, hogy majdnem meghaltam, és talán elindultam valamiféle úton a javulás felé, hisz pszichiáterhez járok, próbálok örülni a kis dolgoknak, épp úgy, mint régen, most érzem azt, hogy egyre inkább távolodnak el tőlem. Talán azért, mert depressziót állapítottak meg nálam és ez megijesztette őket, nem tudom...ezért is gondoltam, hogy ide leírok pár dolgot, mert úgy érzem, már senkivel nem tudom megosztani a gondolataimat. Persze nem vagyok teljesen magányos, azért még mindíg számíthatok rájuk, ha kell, de már épp eleget mondtam nekik, könyökükön jöhet már ki...
Próbálkozom javulni, szebbnek látni a dolgokat, elhinni, amiket mondanak nekem, de nagyon nehéz. Persze, biztos sokan lelegyintenek, hogy "Mégegy depressziós, Dunát lehetne velük rekeszteni! Ugyanolyan mind, sajnáltatják magukat, ahelyett, hoyg taplra állnának", de nekik üzenem, hogy akkor tegyék ezt, miután ők is átestek ezen a begségen.
Remélem egyre kevesebben kerülnek olyan helyzetbe, mint én, és, akik esetleg tervezik, hogy gyógyszerhez, vagy bármi máshoz nyúlnak...
Ne tegyék, mert undorító! Én túléltem, és életem legundorítóbb élménye!!!Az ember csak még szánalmasabbnak érzi magát, és semmi magasztos nincs benne! Nem beszélve arról, hogy milyen nyomot hagyunk azokban, akik szerettek minket... mert, ha elképzeljük, hogy ugyanaz ilyet tesz, akit mi szeretünk... egyből rádöbbenünk, mennyire borzalmas!
Bár ezt megint úgy mondom, mintha én annyira pozitívan gondolkodnék már most...bevallom, még most is sokszor eszembe jut, de...remélem még sokat tanulhatok!

Válaszok
 


 vietnámi
    
2007-11-15 11:58:54  (27)
  Szüleidnek igaza volt. Antidepresszánst szedni b ű n .Szedd össze magad, olyan udvarlót keressél, akinek esetleg normál, vagy túlsúllyal is megfelelnél. Pszichológusi kezelést vegyél igénybe, de ne napi ötperceset.Pszichiátereket, sarlatánokat kerüljed. Nehogy átess bulémiába (hánytatóba ) mert így e kettőből kikeveredni nem lehet. Sajnos e két betegségben a szexuális éhség megnő, s utána jön az alkohol és a füves cigi iránti vágy.Öngyilkossági késztetés fokozódik, és tözsvendég leszel a korházak sürgősségi osztályain.Ezt kerüld el. Én mint hasonló gondokkal küzdő szülő szorítok Neked és Veled vagyok.
Előzmény: Rebie (24)
Válaszok
 


 mek
    
2007-08-14 18:55:53  (26)
  Hajrá kiscsaj, ne add fel!






Előzmény: Rebie (24)
Válaszok
 


 nilla
    
2007-08-14 09:22:23  (25)
  hmm...szegény
azért kitartás!!
Előzmény: Rebie (24)
Válaszok
 


 Rebie
    
2007-07-24 12:55:10  (24)
  Tavaly október óta. Mostmár 45 kg vagyok, már a kórházból is végleg hazajöhettem, csak vissza kell járnom még súlyellenőrzésekre... de elég rossz így :S:S:S
Előzmény: Selvaggia (22)
Válaszok
 


 Gondolatolvasó
    
2007-05-12 14:12:30  (23)
  Valamikor olvastam egy érdekes tesztet anorexiásokkal.
Tudjátok, vannak olyan nem sík tükrök, (esetleg vidámparkokban) melyek torzítanak úgy, hogy kövérebbnek, vagy soványabbnak mutatnak.
Megkértek anorexiás lányokat, álljanak a tükrök elé, válasszák ki melyik a sík tükör, amelyikben a valós "kövérségüket" látják.
Szinte kivétel nélkül kövérebbnek érezték magukat...:-((
Előzmény: Rebie (21)
Válaszok
 


 Selvaggia
    
2007-05-07 21:03:55  (22)
  Szia Rebie! Mióta vagy beteg? Én világéletemben nagyon vékony voltam, mindig hízni akartam, de eddig még sosem sikerült. Olvastam a bemutatkozó szöveged. Verseket írsz?
Kis művészlélek, ne engedd, hogy tönkretegyen téged ez a betegség.



Előzmény: Rebie (21)
Válaszok
 


 Rebie
    
2007-05-06 21:55:35  (21)
  Engem anorexia nervosával kezelnek kórházban... tennap jöttem ki... 160/41-42 kg vagyok még, a cél a 46.. az anorexia depressziót vont maga után, elég súlyosat, öngyilkossági kísérletek, önsebzések stb... szüleim nm engedték hogy antidepresszánst írjon fel a pszichiáterem... nagyon rosszul vok... lelkileg 0... nagyon nehéz... kontroálálni kell magam h ne csináljak hülyeséget... az anorexia nagyon tönkretett...
Válaszok
 


 Gondolatolvasó
    
2007-03-18 08:45:22  (20)
  "Amit látsz kiskorodban,ahhoz hasonlóan fogsz majd élni"
A rossz minta erőt adhat ahhoz is, hogy mindent tegyél meg ahhoz, hogy nehogy úgy élj!
Előzmény: junkiesgirl (18)
Válaszok
 


 Alesha
    
2007-03-18 00:46:38  (19)
  Kedves Ritalin!
Erre nem tudok választ adni...
Sajnos én is egy ilyen gyerek vagyok. A szüleim elváltak.
Van egy öcsém, mindig ő a tökéletes, a kis édes. Engem pedig
figyelembe sem vesznek, mintha nem is léteznék.
És ez nagyon fáj, de nem értik meg.
Anyám már sokszor megkért, hogy üljek le vele beszélgetni, mondjam
el mi bajom van. Elmondtam az igazat, de nem hitte el. Sőt,
még ideges is lett, hogy miért fogok rá mindent a tesómra...
Nagyon rossz így élni! :(

Válaszok
 


 junkiesgirl
    
2007-01-12 19:35:57  (18)
  Valószínűleg nem kötődik érzelmileg a gyerekéhez. Mindenesetre elég nagy szívtelenség kell hozzá,hogy valaki ne törődjön a saját gyerekével. Az a baj,hogy ez kihat majd a gyerekre is érzelmileg. Mindenkinek szüksége van a gondoskodásra. Később a párkapcsolatokban is jelent valami kötődést. Úgy fog az ellető felnőtten a családjához kötődni és annyira vigyáz rá és gondoskodik róla,ahogy vele tették kiskorában. Az etika tanárom szokta mondani,hogy a rossz minta is minta. Amit látsz kiskorodban,ahhoz hasonlóan fogsz majd élni. Ha valaki anyagi körülményekre hivatkozik,hogy azért hagyta el a gyerekét az mindig hazugság,mert aki szereti sosem tudja elhagyni,még ha máshol jobb körülményeket is biztosítanak neki.


Előzmény: Ritalin (17)
Válaszok
 


 Ritalin
    
2006-12-26 20:10:50  (17)
  Miért van az hogy egy szülőt nem érdekli a gyreke?És hogy ne mis törödik vele igazán??????????????,


Válaszok
 


 Gondolatolvasó
    
2006-12-11 23:01:20  (16)
  Én úgy "terelgettem" gyermekeimet, hogy ha netán bármiben fegyelmeznem kellett, mindíg hagytam kiutat nekik. Úgy érzem, soha nem szabad "sarokba" szorítani!

Válaszok
 


 socci
    
2006-12-11 12:10:45  (15)
  Hiába mondja az ember gyerekkorában, hogy ő jobb szülő lesz, de nem tud jobb szülő lenni

Na ez az ami így nem igaz.
Nem csak ti tanuljátok az életet, hanem mi is tanuljuk azt, hogyan neveljünk gyereket. Ez azzal jár, hogy néha nem a legjobb módszert választjuk, amire a gyerek reagálása az, hogy a szülő nem jó szülő. Persze ilyen is van, de talán nem ebből kéne kiindulni, hanem abból, hogy a szülő mindíg a legjobbat akarja a gyereknek, még akkor is ha ő ezt, életkori tapasztalatlansága miatt nem így éli meg.
Az én apám például alkoholista volt, és nagyon sokszor vert ok nélkül. Én viszont soha egy ujjal sem bántottam a gyerekemet ( 16 éves ),volt úgy, hogy erélyesen, de mindíg elég volt a szép szó. Persze ehez kell egy olyan felfogású gyerek is, aki nem abból indul ki, hogy a szülő azért van, hogy neki rosszabb legyen.
Előzmény: downturn (14)
Válaszok
 


 downturn
    
2006-12-11 11:18:41  (14)
  Ez nagyon is igaz! Hiába mondja az ember gyerekkorában, hogy ő jobb szülő lesz, de nem tud jobb szülő lenni:) Viszont engem is az zavar de nagyon, hogy csak azok a szülők jönnek erre az oldalba, pont ebbe a topikba, akik segíteni szeretnéneka gyerekükön, azok a szülők pedig nem, akik nem veszik észre, hogy nem jól nevelnek:) Ilyen téren nincs értelme a történeteket leírni:) sajnos :(


Előzmény: Molnár Évi (12)
Válaszok
 


 Ritalin
    
2006-12-09 20:12:40  (13)
  De durva!Rakjatok még fel ilyeneket!!!!!!!lécci!


Válaszok
 


 Molnár Évi
    
2006-09-15 12:42:41  (12)
  Szia Pruedencemarcsi!!!

Szerinted ezt melyik értelmetlen szülő fogja elolvasni?Egyiksem!Sajnos csak az értelmes szülőnek van alapból ilyet végig olvasnia,úgyhogy kár írni regényt.Minden szülő tisztában van azzal,hogy miként kell nevelni egy gyreket.Mikor kell dícsérni,szeretni,miért kell vígasztalni.De úgysem ezt teszik,hanem amit ők kaptak anno.Azt aják tovább valamilyen módopn,mégha némelyik jobbá is szeretné változtatni.
Válaszok
 


 ...sziszka
    
2006-07-10 20:03:30  (11)
  Mindenképpen őszintén.
Előzmény: oroszlán (10)
Válaszok
 


 oroszlán
    
2006-07-03 14:47:32  (10)
  szerintem tök jo nelle az is ha azt leirnák hogy a gyerek hogy mondjun el egyes dolgokat a szülönek, mikor, hol, stb...
szerintem a gyerekeknek sokat segitene, csak az a bajj, hogy ez a téma már nem ide tartozik, vagy igen??


Válaszok
 


 Pruedencemarcsi
    
2006-05-10 16:26:59  (9)
 


Szeressetek, ha megbuktam is!



Minden évben ilyenkor lehet hallani elcsavargó gyerekekről, akik rossz félévi bizonyítványuk miatt nem mernek hazamenni. Sőt, sajnos olyan kisdiák is akadt már, aki az életét dobta el magától szülei haragjától való félelmében. Ezek szélsőséges esetek ugyan, az viszont már jóval gyakoribb, hogy a gyerkőc szorong a tanítási félév utolsó napjaiban. Pedig néhány rossz jegy még nem a világ, év
végéig lesz lehetőség kijavítani.




A lényeg, hogy nem megfélemlíteni kell a diákot, hanem bátorítani, és egy jövőképet felvázolva elé arra ösztönözni, hogy ne csak meghallja, hanem meg is értse az örök érvényű mondatot: magadnak tanulsz, fiam!

Inkább vigasztalja a szülő a gyereket, mint veszekedjen vele! Elég rossz érzés neki, hogy gyenge osztályzatot kapott. Az már önmagában egy büntetés - mondja dr. Baktay Zelka gyermekpszichológus. - Egyedül a vigasztalás azonban nem elég. Ha a képességeihez viszonyítva alulteljesített a gyerek, segíthet egy olyan jövőkép felvázolása, amellyel sikerül számára vonzóvá tenni a tanulást. Ez elérhető akár egy különtanár segítségével is. Megoldás lehet abból kiindulni, hogy mi az, amiben a gyerek jó és így építeni fel számára a jövőképet. Bevált módszer 11-12 éveseknél, hogy részletesen elképzeltetik velük, kik lesznek, hogyan élnek majd például 25 éves korukban. Aprólékosan el kell velük mondatni, hogyan látják egy napjukat: felkelnek, hova mennek, milyen autóba ülnek, mit dolgoznak, otthon kik veszik körül őket stb. Alapos jövőképet kell felvázolniuk, akár a hangokra, illatokra is kitérve. Innen, 25 éves koruktól lehet aztán elindulni visszafelé, megkérdezni, hogy a 25 éves önmaga mit mondana a mostani önmagának. Saját maguk tanácsát könnyebben megfogadják, mint másokét.

Amennyiben nem önmagához képest teljesít kevesebbet a gyerek, hanem azt tükrözik a félévi osztályzatai, hogy a képességei szerényebbek a társaiénál, gyakorolni kell vele. Minden gyereket lehet valamennyire fejleszteni. A szülők fogadják el, hogy nem kell mindenből jó jegy, arra kell alapozni, amit szívesen csinál a lurkó.

Mindent meg lehet tenni, amit a szülő hitelesen, következetesen tud képviselni, így büntetni is lehet. Az eredményes módszer viszont az, ha a gyermek belső világára építenek. Ellenkező esetben is megcsinálja ugyan a leckét, azért, hogy nézhesse a tévét, de aztán a szülőnek újabb motivációs erőt kell kitalálnia. Inkább azt kellene elérni, hogy saját magára hasson a gyerek.


Az üzenetet a felhasználó 2006-05-10 16:27:59-kor módosította.
Válaszok
 


 Ciccupp
    
2005-05-10 16:37:29  (8)
  Nem mindig a gyerek a hibás...
Válaszok
 


 Eufrozina
    
2005-04-02 00:18:55  (7)
  A GÉN A LUDAS?

A csendes őrület és a zsenialitás nem esik messze egymástól - tartja a közgondolkodás. E hagyományos vélekedés igazát a legfrissebb kutatások viszont csak feltételesen erősítik meg. Egy brit lélekbúvár szerint például a nagy alkotó elmék sorában alig fordul elő több ingatag személyiségjegy vagy elmebetegség, mint az átlaglakosság esetében. Igaz viszont, hogy az írótársadalom tagjai, a költők, a regény- és drámaírók inkább hajlamosak a búskomorságra, az alkohol- és drogélvezetre, az öngyilkosságra, mint a tudomány világában munkálkodók.

A legveszélyeztetetebbek a regényírók, legalábbis az angolszász világban, amit többek között Ernest Hemingway élete is bizonyít. Hemingway - 'Az öreg halász és a tenger', az 'Akiért a harang szól' és más világhírű művek szerzője - 35 évvel ezelőtt puskával végzett magával. A pszichiáterek ismét górcső alá vették a híres amerikai családot, amikor tavaly színésznő és manöken unokája, a 41 éves Margaux Hemingway Kaliforniában gyógyszerrel vetett véget életének.

Kiderült, hogy az öngyilkosság a Hemingway családban korábban már négy generáció tagjait sújtotta. A szépséges Margaux az ötödik a rokonságban, aki önmaga halálát okozta. Ez egyébként más családban is előfordul, és nem számít ritkaságnak a "családi öngyilkossági járvány" sem. A legtöbb esetben a kiváltó ok valamilyen meglévő idegi-lelki betegség. Az öngyilkosság gyakoriságát csak a családra jellemző gén jelenléte alaposan megnövelheti.

A lelki és egyéb zavarok meglétén kívül tehát az öröklődési anyag is hordozhatja az öngyilkosságra való hajlamot. Ilyen esetben négyszer nagyobb a rizikó. Ennek ellenére az öngyilkosság viszonylag ritka halál
Válaszok
 


 Eufrozina
    
2005-04-02 00:17:33  (6)
  A szakértői vizsgálatok ezrei kerestek már választ arra a kérdésre, hogy a televízió képernyőjén látott erőszak a nézőben agresszivitást szül-e, vagy sem. A kutatók fele - ki tudja miért - nemmel válaszol, sőt akad aki úgy véli, a képernyőn látott brutalitás úgynevezett katarzis-élményként hat; ez a rejtett agresszivitás lelepleződését jelentené, amikor is a képernyő nyújtotta látvány a nézőben az ilyen hajlamokat csökkentené. A vizsgálók másik fele amellett tör lándzsát, hogy a képernyőn látott agresszivitás a nézőből is hasonlót vált ki.

Legújabban az NSZK "Nerven Arzt" című folyóiratában két kutató arról számol be, hogy a képernyőn látott öngyilkosság ugrásszerűen növelte az önként halálba menők számát. 1981 első két hónapjában az NSZK tévéje hatrészes filmet mutatott be "Egy diák halála" címmel. A kitalált történetben egy 19 éves diák személyes problémák és iskolai nehézségek miatt vonat elé vetette magát. A filmsorozatot 1982 őszén megismételték és eközben a nézőnek alkalma volt nemcsak az öngyilkos fiú lelkivilágába bepillantani, hanem megismerkedhettek a szülők, a barátok és a tanárok nézetével is.

A Mannheimi Országos Mentálhigiénés Intézet két pszichiáter-orvosa a bevezetőben említett filmsorozat hatását viszgálta. A sorozat vetítése előtt és után különböző életkorú és szociális helyzetű csoportok körében mérték fel a vonatgázolás okozta öngyilkossági eseteket. A Német Szövetségi Vasutak adataiból egyértelműen kiderült: a filmhőssel, a tizenkilenc éves Claus Wagnerrel egykorú, 15-19 éves fiatalok között a filmsorozat vetítését követően jelentősen megemelkedett az öngyilkosságok száma. 1981-ben az ilyen korú halálba sodortak száma 62 volt, míg az összehasonlításul szolgáló időszakban csak 33. Ez azt jelenti, hogy (minden valószínűség szerint) a filmen látott modell hatására az öngyilkosságok száma 86 százalékkal nőtt; ez az emelkedés a nők körében 75 százalékos volt.

Életkor szerint vizsgálva a számokat, kiderültm hogy a növekedés a 19 éves modellhez legközelebb álló 15-19 éves fiúk körében volt a legmagasabb: a vizsgált időszakban 21 volt, a kontroll időszakban pedig mindössze 7,6, tehát az emelkedés 175 százalékosnak bizonyult. Nőknél ugyanennél a korcsoportnál az arány 6:2,2, tehát az emelkedés 167 százalékos. Viszont amilyen arányban nőtt a vizsgáltak életkora, olyan arányban csökkent az öngyilkosság utánzása. Nők körében a csökkenés nagyobb volt, mint a férfiaknál. Így például a 30-39 év közötti férfiak közül 6, a 40-49 év közötti 3, és a 60-69 év közöttiek közül már 0 volt az utánzó. A modell utánzása mellett nemcsak a vizsgált időszakok okozta öngyilkosságok szóltak, hanem a megfelelő évfolyamok nézettségi adatai is.

Ezen adatokból egyértelműen bebizonyítható, hogy a televíziós műsorok esetenként nemcsak szórakoztatnak, hanem döntenek élet és önkéntes halál kérdésében is. Egymagában ez a tény is ellentmond annak az elméletnek, amely szerint az öngyilkosok "szabad akarattal" vetnek véget az életüknek, tehát hosszasan mérlegelnek, miközben az önkéntes halál serpenyője mélyebbre zuhan, mint az életé. Sok öngyilkos inkább labilis elhatározásában és csak egy véletlenül megfigyelt modell készteti fel-felvetődő szándéka végrehajtására. Egyébként hogy a tett végrehajtása legtöbbször nem "szabad akaratból" való józan mérlegelés következménye, hanem inkább külső, a hangulatot pillanatnyilag lerontó hatás váltja ki; az is bizonyítja, hogy a sikertelen öngyilkosság után levők - akik évek múlva is tovább élnek még - rossz lelkiismerettel emlékeznek vissza életüknek sanyarú időszakára.

Az "Egy diák halála" című film alkotói és műsorra tűzői abban a tudatban vitték filmjüket a televízió képernyőjére, hogy a hasonló sorsú fiatalok megértésére találjanak; segítséget kapjanak, és így megszabaduljanak attól, hogy életük virágjában önként végezzenek magukkal. Az eredmény viszont homlokegyenest ellenkező volt; a valóságban bumeráng-hatásra került sor, növekedett a fiatalkorú öngyilkosok száma.

A televízió műsorszerkesztőinek felelősségét növeli még az is, hogy könyvért, vagy mozifilm-nézésért el kell menni otthonról, a tv-adások viszont házhoz jönnek, nézi őket fiatal és öreg, jó és ingatag idegzetű. Az újság is házhoz jön, de összehasonlíthatatlanul kisebb a hatása, mint a képernyőn látott modellé. E tények láttán az ember okkal-joggal gondolkozik el azon, hogy milyen hasznos lenne, ha a horror-filmek készítői nem egyes-egyedül a kasszasikerért aggódnának, hanem tekintettel lennének arra is, hogy az általuk bemutatottak milyen gyakran és milyen korcsoportban találnak nemkívánatos követőkre
Válaszok
 


 Eufrozina
    
2005-04-01 22:29:25  (5)
  ÖNGYILKOS GYEREKEK
MINDEN SZÜLÖNEK AJÁNLOM HOGY OLVASSA EL EZT AZ OLVASMÁNYT : SOK MINDENBEN SEGITHET

A kamaszokon olyan nehéz kiigazodni. Szeszélyesek, távolságtartók, folyton változik a hangulatuk. Az egyik percben még szerelmesek és boldogok, a másikban már magányosnak és szerencsétlennek érzik magukat. Miközben az élet értelmét firtatják, gyakran tesznek olyan kijelentéseket, melyek a szülők kedélyét alaposan felborzolják, pl. minek továbbtanulni, engem úgysem ért meg senki, a társadalom önző és képmutató, legjobb lenne egy szigeten egyedül élni, stb. Az efféle megnyilvánulások persze legtöbbször csupán annyit jelentenek, hogy bizony nem könnyű kisgyerekből felnőtté válni. Évente több száz, öngyilkosságot megkísérlő magyar fiatal számára azonban ezek az érzések és kételyek a közeledő összeomlás figyelmeztető jelei. A fiatalkori öngyilkossági kísérletek száma sajnos évről évre növekszik. Nagyon fontos volna tehát, hogy a szülők és a tanárok meg tudják különböztetni a normál kamaszkori hangulatingadozást a súlyos depressziótól.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy az öngyilkosságot megelőző depressziós lelkiállapot olyan testi és lelki változásokkal jár, melyek a veszélyhelyzetet a környezet számára jól felismerhetővé teszik. Nem egyetlen tünetről van szó, hanem a gyermek életvitelében, étvágyában, alvási ritmusában, külső megjelenésében és iskolai teljesítményében egyaránt bekövetkező változásról. Ha egy fiatal az öngyilkosság témáját nyíltan szóba is hozza, az egyértelmű vészjelzés.

Különösen veszélyeztettek azok a gyerekek, akiknek a családjában előfordult öngyilkosság, vagy akiket bántalmazás ért. A lányok gyakrabban kísérelnek meg öngyilkosságot, a fiúk azonban kevésbé adnak le segélykérő jeleket, és általában erőszakosabb halálnemet választanak, így végül is közülük kerül ki több áldozat.

Miközben a tinédzserkori öngyilkosság nagyon is valós veszély, a szülők mégsem szívesen beszélnek otthon ilyesmiről. Meglehetősen elterjedt az a babonás felfogás, hogy a depresszió, és különösen az öngyilkosság olyan téma, ami nagyobb valószínűséggel fordul elő azáltal, hogy beszélünk róla. Ennek azonban épp az ellenkezője igaz: ha gyermekünk legkétségbeesettebb és legsötétebb érzéseit is meg tudja osztani velünk (vagy legalább valakivel), az nagyban csökkenti a magányosság és reményvesztettség érzését




A depresszióra utaló hangulati és viselkedéses változások mellett, a legtöbb öngyilkos akarva-akaratlanul számos kétségbeesett segélykérő jelet ad, mielőtt a végső megoldáshoz folyamodna. A környezet figyelme azonban túl gyakran elsiklik e segélykiáltások felett. Fontos tehát, hogy tudjuk, pontosan mik is ezek a jelek.
1. Öngyilkossággal való fenyegetőzés: Akár direkt kijelentésről ("Meg akarok halni. Egyszer kiugrom az ablakon., stb."), akár burkolt fenyegetésről van szó (Mindenkinek jobb lenne, ha én nem lennék. Nem hiányoznék senkinek."), mindenképpen komolyan kell venni.
2. Korábbi öngyilkossági kísérletek: A feszültség oldásának és a konfliktus kezelésének módja egy idő után a személyre jellemző, állandó tulajdonsággá válik. Egy túlélt öngyilkossági kísérlet sajnos még nem jelenti azt, hogy az illető legközelebb másképp kezd problémái megoldásába.
3. Depresszió: A fiatal az életét reménytelennek, saját magát értéktelennek, a körülményeivel szemben tehetetlennek érzi.
4. Rejtett depresszió: Önveszélyes, kockázatvállaló magatartás, ami agresszív cselekedetekben, gyorshajtásban, túlzott fizikai megerőltetésben, de akár túlzott alkohol és drogfogyasztásban is jelentkezhet. (Az ivás és kábítószerezés hátterében gyakran nem az élvezetek hajhászása, hanem a depresszív érzésektől való szabadulás vágya rejlik.) Kisgyerekeknél ilyen viselkedés lehet az autók közé rohanás, magasból való leugrás, saját maga megégetése, megvágása.
5. Végső simítások: A fiatal értékes tárgyait, ruháit elajándékozza, kidobja. A következő hetek teendőiről, terveiről nem beszél.
6. Változások a viselkedésben és a külső megjelenésben: Az étvágy és az alvásritmus megváltozása. Ez túlzott evés vagy alvás, de étvágytalanság és álmatlanság formájában egyaránt jelentkezhet. A serdülő lefogyhat, vagy elhízhat, megjelenése nem érdekli, nem érez hozzá elég erőt és kedvet, hogy tisztálkodjon, adjon magára.
7. A személyiség, a viselkedés és a társas kapcsolatok hirtelen megváltozása: A környezet legtöbbször érzékeli, hogy a fiatal visszahúzódóvá, barátságtalanná vált, kötelességeit, barátait elhanyagolja, nem jár be az iskolába, de nem gondol rá, hogy a látszólagos nemtörődömség mögött súlyos kétségbeesés lehet.
8. Halállal kapcsolatos fantáziák: Nemcsak szóban, de iskolai fogalmazásokban, a kamasz verseiben vagy rajzaiban is megjelenhetnek.
9. Öngyilkossági tervek: Fokozott érdeklődés a fegyverek, altatók, mérgek iránt. Nyíltan vagy burkoltan az iránt érdeklődik, milyen gyorsan vagy fájdalommentesen hatnak.






Mit tehet a szülő?


Ha az az érzése, hogy gyermeke szomorú, reményvesztett és magányos, ha romlanak a jegyei, és semmi nem érdekli igazán, akkor komolyan oda kell figyelnie rá. Az öngyilkosság a 15 és 19 év közötti korosztály esetében az egyik leggyakoribb halálok, ezért minden esetben jobb félni, mint megijedni. Próbáljon minél többet beszélgetni a gyerekkel, fejezze ki aggodalmát, együttérzését és szeretetét, még ha a fiatal gorombán elzárkózik is. Fontos, hogy a kommunikáció csatornái ne záródjanak el, ha egyszer mégis szükségét érzi, tudja, hogy szüleihez fordulhat. Ne féljen szóbahozni az öngyilkosságot sem, nem egy ilyen beszélgetés az, ami esetleg elültetheti a fejében a gondolatot. Épp ellenkezőleg, az érdeklődés és együttérzés csökkenti az öngyilkosság veszélyét. Meg kell értetnie a gyerekkel, hogy az öngyilkosság nem az a megoldás, amit keres, létezik számára más segítség.
Az, hogy egy serdülőben az öngyilkosság gondolata felmerül, még nem jelenti azt, hogy cselekedni is fog. Annak eldöntése azonban, hogy a gyermek élete veszélyben forog-e, szakember feladata. Ne szégyelljen segítséget kérni! Ne gondolja, hogy elegendő csupán szóba hozni a gyereknek, hogy talán felkereshetne egy pszichológust vagy más segítő szakembert, Önnek is részt kell vennie a megfelelő hely kiválasztásában, a bejelentkezésben. Nyugodtan kísérje el gyermekét az első találkozóra, az orvos vagy pszichológus valószínűleg Önnel is szeretne majd beszélni. A vizsgálaton őszintén mondja el a gyerekkel kapcsolatos aggodalmait, ne hallgassa el a látszólag nem oda illő problémákat sem: pl., házassági krízist, otthoni erőszakot, közeli családtag súlyos betegségét vagy halálát, munkahely elvesztését, vagy bármilyen más körülményt, ami különösen nagy stresszt jelent a családjuk számára.
A legtöbb öngyilkossággal fenyegetőző vagy azt megkísérlő tinédzsernek szerencsére nincs szüksége kórházi kezelésre, a krízisállapot azonban mind a szülőben, mind a fiatalban tudatosítja, hogy valamilyen formában mégis segítséget kell kérniük. Ha a tinédzser elfogadja a pszichoterápiás segítséget, az nagy terhet vesz le a család válláról. Ennek ellenére a szülőnek továbbra is oda kell figyelnie minden olyan jelre, ami öngyilkossági veszélyre utalhat. Ha aggódik, beszéljen a gyereket kezelő szakemberrel.

A tinédzser öngyilkosságok száma évről-évre nő. Sajnos nem minden tragédia védhető ki. Több ismerettel és odafigyeléssel azonban a baj sokszor megelőzhető lenne. Azok a szülők, akik gondosan figyelemmel kísérik gyermekük életét, és még a legelviselhetetlenebb kamaszkorban sem adják fel a rendszeres és őszinte kommunikáció reményét, nagyobb eséllyel védik meg gyermeküket.


Válaszok
 


 Eufrozina
    
2005-04-01 22:24:33  (4)
  'Soha se mondd egy gyereknek...!'

Néhány elhamarkodott, át nem gondolt - legtöbbször hirtelen haragunkban fogant - szülői megjegyzés mélyen megsértheti gyermekünket és hosszú távon testi-lelki fejlődésében is helyrehozhatatlan nyomokat hagyhat. Egy neves amerikai gyermekorvos, Dr. Donald Keat professzor hét olyan megjegyzést, illetve mondatot említ, amelyeket véleménye szerint soha, semmilyen körülmények között ne mondjunk gyermekünknek.






1. Miért nem tudsz te is olyan szorgalmas (rendes, kedves stb.) lenni, mint a testvéred?
Donald Keat szerint a testvérrel való összehasonlítás egészségtelen versengést szülhet a családban a gyerekek között. A következmény: a mama vagy a papa "kedvencére" irigyek lesznek a többiek, majd fellázadnak ellene. Hasonlóan rossz vért szül az ilyen leértékelő megjegyzés, ha családon kívüli gyerekkel hasonlítgatjuk össze saját magzatunkat.

2. Miért nem tudsz jobban vigyázni a ruhádra ( cipődre stb.), mindig rendetlenül lóg rajtad minden!
A gyerekeknek már négyéves koruktól megvan a saját ízlésük és az ilyen kiszólás mélyen sérti a személyiségüket. Ilyen mondatok hallatán könnyen válnak mindennel és mindenkivel ellenkező, dacos, akaratos gyerekekké, kamaszokká.


3. Úgy viselkedsz, mintha még mindig kisbaba volnál!
A gyerek, ha ilyet mondanak neki, nem is tudja, mire gondol a mamája vagy a papája, mégis megalázottnak, lefokozottnak érzi magát. A következmény: zárkózottá, magányossá válhat, ha gyakran hallja ezt a minősítést - állítja a gyermekorvos.


4. Hogy lehettél ilyen buta, ostoba...stb?
Ez különösen káros megjegyzés! - figyelmeztet Keat. A gyermeket önbecsülésében sértjük meg ezzel, s ha önbizalma csökken, határozatlanná válhat. Később - még felnőttként is - kárát látja majd ennek, nem bízik önmagában, tétova és határozatlan lesz ítéleteiben, döntéseiben, cselekedeteiben.

5. Hagyjál békén (magamra... stb)! Nem látod, hogy dolgom van?
A gyermekorvos elismeri, hogy minden anya vagy apa kerülhet olyan helyzetbe, hogy munkája, ügyei intézése közben szüksége van az egyedüllétre. De ezzel a durva felszólítással gyermekünkben azt az érzést kelthetjük, hogy nem szeretjük, hogy felesleges a jelenléte.

6. Fogd be a szád! Ki kérdezett?
Ha így rivall rá a szülő a gyermekére, akkor az joggal gondolhatja, hogy ő teljesen érdektelen a családban. Bizonytalanná válik és még felnőttként sem mer véleményt nyilvánítani a szülei előtt.

7. Szégyelld magad! Bárcsak nem is jöttél volna a világra!
Ez a szörnyű mondat a gyermek lelki bántalmazásának legotrombább, megbocsáthatatlan megfogalmazása, felér egy kíméletlen brutális veréssel. A szülő, aki - bizonyára dühében, idegességében - ilyen kijelentésre ragadtatja magát, mérhetetlen fájdalmat okoz gyermekének, aki értéktelennek, becstelennek érzi magát a szülői házban, s ha ez a kijelentés gyakran ismétlődik, az még súlyos tragédiát is okozhat. Ezt a szülői átkozódást a gyermek soha nem felejti el, sokszor egész életén át cipeli a lelkében


Az üzenetet a felhasználó 2005-04-01 22:59:48-kor módosította.
Válaszok
 


 Eufrozina
    
2005-04-01 22:21:37  (3)
  Veszekedések otthon


Az igazi embereknek igazi konfliktusaik és indulataik vannak, melyeknek időről időre hangot kell adniuk ahhoz, hogy egymást jobban megértsék, hogy kapcsolatukat úgy tudják alakítani, hogy az mindkettejüknek jó legyen. Egy szülőpár veszekedése ebben az értelemben természetes dolog. Mégsem mindegy azonban, hol, hogyan, és milyen formában adnak hangot haragjuknak vagy sértettségüknek.

A legtöbb szülő ugyan tisztában van vele, hogy a házastársi perpatvart lehetőleg nem a gyerek előtt kellene bonyolítani, pontosan tudja, de legalábbis látja, érzi a kicsin, hogy ez nincs rá jó hatással. Higgadtnak maradni, a csetepatét későbbre halasztani azonban csak keveseknek sikerül. Ennek egyik oka talán az indulatok természetében rejlik: a dühös, sértett ember kevésbé mérlegel józanul, gyakran túlzó, igazságtalan, vagy a helyzetnek nem megfelelő módon viselkedik.
A másik ok, amiért a szülők gyakran gyerekeik jelenlétében esnek egymásnak az, hogy a házastársi konfliktusok egy jelentős része éppen a gyerek körüli teendők, a nevelési elvek és a közös programok alakítása körül robban ki. A házastársi elégedettséget vizsgáló kutatások eredményei szerint a párok legtöbbet gyereknevelési kérdésekben vitatkoznak, a veszekedések pedig a szülővé válás első néhány évében a leggyakoribbak. Nem csoda, hiszen a kicsi egészsége, boldogsága mindkettőjük szívügye és felelőssége is egyben, a munka azonban közös, csak kompromisszumokat keresve, együttműködve lehetnek sikeresek.
A nagy igyekezetben azonban sokszor a gyereket is kiöntjük a fürdővízzel: miközben párunkkal ordítozunk, hogy miért ilyen szigorú, vagy éppen túlzottan engedékeny, a kicsi sírva szalad a szobájába, és a fejére húzza a takarót, hogy ne halljon minket.

A kicsik számára szüleik veszekedése - még ha épp nem róluk van is szó, vagy igyekeznek a felnőttek nem bevonni őket - lelkileg sokkal megterhelőbb lehet, mint amennyire a felnőtteket megviseli. Ne gondoljuk, hogy ha a gyerek nem érti pontosan, miről van szó, akkor nem is zavarja igazán a szülei veszekedése! Egy csecsemő, vagy még beszélni is alig tudó bölcsis számára a magukból kikelt, haragos arcok és hangok nagyon félelmetesek. Az ilyen csöppségek még gesztusok, tónusok, mimika alapján tájékozódnak a világban.
Ha a vita témáját, a kérdés horderejét nem is értik, a nagyok izgalmát, indulatát átveszik: megijednek, sírva fakadnak, vagy maguk is hisztisek lesznek, dührohamot kapnak. Különösen igaz ez, ha a haragos szavakat tettek is követik: ajtócsapkodás, tányértörés, dulakodás







A már jól beszélő, az emberi helyzeteket jobban megértő óvodások számára az jelenti a legnagyobb nehézséget, hogy még nem igazán tudnak különbséget tenni a konkrét és a képletes beszéd között, hogy azt hiszik, minden, amit mondunk vagy gondolunk, akár valósággá is válhat. Egy 4 év körüli gyermek számára a "Soha többé nem akarlak látni" vagy a "Tőlem akár fel is fordulhatsz" kijelentések még szó szerint értendők, és nagyon félelmetesek.

A nagyobb gyerekek, ha már értik is, hogy a veszekedés hevében szüleik olyasmiket is egymás fejéhez vágnak, amit maguk sem gondolnak komolyan, mégis rosszul viselik a hangos nézeteltéréseket. Ők már tudják, hogy sajnos nem minden házasság tart örökké, több olyan barátjuk is van, akiknek elváltak a szülei. A felnőttek veszekedésekor összeszorul a szívük, s magukban azt kérdezik: ugye nem fog az én anyukám és apukám is különköltözni?

A gyerekek ráadásul legtöbbször magukat vádolják a felnőttek veszekedéséért: a szóváltásokból gyakran valami olyasmit szűrnek ki, hogy talán, ha velük kevesebb baj lenne, nem kerülnének annyi pénzbe, munkába és vesződségbe, talán, ha többet segítenének otthon, akkor minden rendben lenne. Az efféle bűntudat nagyon nyomasztó teher egy kicsi gyerek számára.

Az egymásra kígyót-békát kiabáló szülők saját maguk és a másik tekintélyét is rongálják. Nem igazán hiteles példakép az a felnőtt, aki önmérsékletet, toleranciát és megbocsátást prédikál és vár el gyermekétől, amikor az éppen indulatos, ugyanakkor maga egy hasonló helyzetben erre nem képes. Szintén nem szerencsés partnerünket az egyik percben még teszetosza mamlasznak, vagy idegbeteg hisztérikának nevezni, később pedig elvárni a gyerektől, hogy "Tisztelettel beszélj apáddal!" vagy "Fogadj szépen szót anyukádnak!". A rossz példa ráadásul ragadós. Ha otthoni konfliktusainkat lépten-nyomon ordítozva intézzük el, ne csodálkozunk azon, hogy gyerekünk is visít a boltban, ha nem kapja meg, a mit kér, vagy, ha az óvó néni arra panaszkodik, hogy csemeténk akaratos, verekedős.


Vannak persze helyzetek, amikor nehéz lenne egy szülőpárnak nem veszekedni, vannak felkavaró konfliktusok, melyeket nem sikerül csendben, higgadtan megvitatni. És sajnos az sem mindig lehetséges, hogy azt mondjuk: ebben a kérdésben nem értünk egyet, vitassuk meg később, egy alkalmasabb pillanatban. Néha "itt és most", a helyzet melegében szakad el a cérna, borul ki a bili.
Ha nem is kellemes élmény, azért nem feltétlenül életre szóló trauma egy gyereknek, ha látja a szüleit veszekedni. Amíg a felnőttek csak indulatosak, de nem durvák és közönségek, amíg egy-egy vita után ki tudnak békülni, meg tudnak egyezni, sőt, akár bocsánatot is kérnek, addig a dolog akár tanulságos is lehet. Nem baj, ha a gyerek látja, hogy az emberi kapcsolatokba a negatív érzelmek is beleférnek, ám végső soron mégsem teszik tönkre a jó viszonyt, ha két ember szereti egymást, bármennyire haragos voltak is, képesek megegyezni és kiengesztelni egymást.

Sohase felejtsük el azonban veszekedéseink után megbeszélni a gyerekkel, hogy mi is történt, és megnyugtatni őt: minden rendben van, őt is, egymást is még mindig nagyon szeretjük!


Válaszok
 


 Eufrozina
    
2005-04-01 22:14:17  (2)
  MINDENT A GYEREKEKRÖL


Miért rosszalkodnak a gyerekek?


gyerek sohasem ok nélkül rossz, mindig van rá valami oka. Ha nincs tisztában vele, hogy amit tesz, az tilos, vagy ha véletlenül csinál butaságot, az természetesen nem számít rosszaságnak. A legtöbb szülő - nagyon helyesen - csak azt tekinti rosszalkodásnak, amikor a gyerek szándékosan nem tart be egy szabályt, átlépi a határokat. Az ilyen helyzetekből rendszerint veszekedés és büntetés származik. Fontos azonban, hogy a felnőtt elgondolkozzon azon is, vajon mi lehetett a rosszalkodás oka. Talán valamit értésünkre akart adni a gyerek? Csak így tud tiltakozni valami ellen? Nagyobb figyelmet szeretne? A kicsik haszontalanságának 6 leggyakoribb oka a következő:

1. A helytelen viselkedés jutalomban részesül
Minden gyerek szeretné, ha többet foglalkoznának vele. Az elfoglalt szülők figyelmét azonban látványos jelenetekkel, hangoskodással, nyafogással általában könnyebb kivívni, mint csendes, fegyelmezett viselkedéssel. Ha az anyu vagy apu tudomást sem vesz rólam, annál még az is jobb, ha veszekszik vagy megbüntet - gondolja a gyerek. Ha a rendetlenkedéssel sikerül felhívnia magára a figyelmet, ne csodálkozzunk, ha legközelebb is ez a módszer jut eszébe először.


2. A szüleiket utánozzák
A gyerekek gyakran nem tesznek mást, mint a szüleik, náluk ez mégis rosszaságnak minősül. Az iskolában agresszív, verekedős nebulóknál nem egyszer találkozunk veréssel büntető szülőkkel. Ha a szülő keze könnyen eljár, és repül a pofon az elöl hagyott játékokért ugyanúgy, mint a rossz osztályzatért, a gyerek is gátlástalanabbul üt majd meg másokat. Ha a konfliktuskezelésnek ezt a módját tanulja meg otthon, honnan tudná, hogy másként is lehet. Különösen paradox helyzet az, amikor azért fenekelik el a gyereket, mert bántotta a kicsit, vagy az iskolában verekedett.
Ha a szülő olyasmit büntet, amit ő maga bármikor elkövethet, összezavarja a gyereket, aki joggal lesz dühös az igazságtalanságért. Arra van szüksége, hogy ha a szülő vizet prédikál, maga se igyon bort.

3. Kíváncsiak rá, mennyire vesszük komolyan az általunk felállított szabályokat
A gyereknevelés fáradságos munka. Nem elég kitalálnunk, mi szolgálná legjobban a gyerek vagy az egész család érdekét, ezt be is kell tartatnunk, ami nem mindig könnyű. Hiába ragaszkodunk ahhoz az elvünkhöz, hogy a gyerekeknek a saját ágyukban kell végigaludniuk az éjszakát, ha hajnali háromkor képtelenek vagyunk betartatni ezt a szabályt: bármit megengedünk, csak visszaalhassunk végre. A gyerekek nem a szavaknak hisznek, hanem a tetteknek. Csak azokat a szabályokat veszik komolyan, amelyeket a szülők is.






4. Önállóságukat és függetlenségüket szeretnék megerősíteni
A felnőttek naphosszat rá akarják venni a gyereket valamire, amit az éppen nem szeretne megtenni, vagy megtiltanak neki valamit, ami pedig nagyon jó móka lenne. Az önálló akarat feladása még akkor is nehéz, ha a kicsik nem szívesen vesznek össze a mamával és a papával. Már egy csöppnyi kétéves is képes teli torokkal üvölteni, és minden erejével ellenállni annak, hogy ágyba tegyék. "Nem, nem! Add ide! Enyém! Tegyél le!" kiabálja a bölcsődés. "Mi közöd hozzá! Hagyjál békén! Azt csinálok, amit akarok! jelenti ki a kamasz. A szülői akaratnak való ellenszegülés - bármely életkorról legyen is szó - két fontos célt szolgál. A gyerek egyrészt azt akarja kifejezni, hogy ő is valaki, egy önálló személy, saját vágyakkal és akarattal. Másrészt a veszekedés biztonságérzetet ad: megmondhatom a saját véleményem, ellenkezhetek velük, mégis szeretni fognak. Még az is lehet, egy kicsit alkalmazkodnak az igényeimhez, ha már ilyen fontos ez nekem.
Nem biztos, hogy a csendes, szófogadó, alkalmazkodó gyereknek könnyebb az élete a szüleivel. Van, akinél a passzivitás veleszületett tulajdonság, de sok fegyelmezett, jó gyerek valójában fél a szüleitől, vagy egyszerűen csak reménytelennek érzi, hogy a saját érdekében szót emeljen, hiszen úgysem figyelnek rá.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy feltétlenül örülnünk kell annak, ha gyermekünk nem akarja betartani a szabályokat. Néha igenis ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a mi akaratunk érvényesüljön. A gyakori veszekedések azonban jelzések is lehetnek: át kell gondolnunk, mennyire betarthatóak és testreszabottak az általunk emelt korlátok.

5. A rosszalkodás mint védekezés
A gyerekek szorult helyzetükben nem mindig találják meg a legelfogadhatóbb védekezési módot. Ha az óvodástól el akarják venni a babáját, odacsap. A kisiskolást csúfolják, ezért csúnya szavakat kiabál a többiekre. A kamasszal igazságtalanság történik az iskolában, ezért másnap nem megy be, csavarog. A szülőknek, nevelőknek segíteniük kell abban, hogy a gyerek megtanuljon a jogos sérelmekre, fenyegetettségre megfelelő választ adni, és védekezése valóban az érdekét szolgálja.

6. Rossz gyereknek tartja magát
A gyerekek igyekeznek a saját magukról kialakult képpel összhangban viselkedni. A sokat szidott gyerek néha azért rendetlenkedik, mert róla mindenki tudja, hogy ő a rossz gyerek. Aki folyton azt hallja, hogy ostoba és neveletlen, az butaságokat fog bekiabálni, amikor a többiek jelentkeznek. Neki is joga van hozzá, hogy legyen valaki: ha a sikeres, jó gyerek címért nem indulhat, majd ő lesz a bohóc vagy a tanárok réme.
Mindig annak a szülőnek és tanárnak van kevesebb fegyelmezési problémája, aki a gyerek önbizalmát, méltóságát, saját értékességébe vetett hitét növelni és támogatni próbálja.





Az üzenetet a felhasználó 2005-04-01 22:45:33-kor módosította.
Válaszok
 


 Eufrozina
    
2005-04-01 22:06:09  (1)
  Kamaszok korlátozása teszt

A viselkedési és együttélési szabályok kialakítása, és következetes betartatása egyetlen családban sem megy zökkenõmentesen, különösen akkor, ha a gyerekek kezdenek a kamaszkorba lépni. Az alkudozások, veszekedések, büntetések akár mindennapossá is válhatnak, ami nemcsak kimeríti, de el is bizonytalanítja a szülõt: Túl szigorú vagyok? Vagy épp ellenkezõleg, következetlen és engedékeny? Elég rugalmasak a nevelési elveim? Vajon akkor is betartja õket gyermekem, ha nem vagyok a közelében? Töltse ki az alábbi tesztet, és megtudhatja, Önöknél mi a helyzet!


1. Gyermeke és barátai a megbeszélt idõpontnál jó egy órával késõbb mennek haza egy közös programról. Ezzel mindannyiuk megszegi a szüleinek tett ígéretét. Önöknél ilyenkor az a büntetés, -mint ahogy ezt már korábban többször megbeszélték, -hogy a gyerek egy hétig sehová nem mehet el a barátaival. Gyermeke ezúttal azonban tiltakozik: „Ez nem igazság! A többiek egyáltalán nem kaptak ilyen szigorú büntetést!” Mit tesz Ön?

A. Nem enged a korábban megbeszéltekbõl, marad az egy hét szobafogság.

B. Felére csökkenti a büntetést, hogy ne járjon igazságtalanul rosszabbul, mint a társai.


Az igazság az, hogy talán mégis helyesebb volna ragaszkodnia a korábban megbeszélt szabályokhoz, és az érte járó büntetéshez, azaz egy hét szobafogságra ítélni a gyereket. Miért? A nevelés egyik legfontosabb elve a kiszámíthatóság és a következetesség. Az elõre megbeszélt, és mindenki által ismert szabályokhoz, (esetleges negatív következményekhez) akkor is jobb ragaszkodnunk, ha szigorúbb szülõknek tûnünk ezáltal, mint a társaié. Ha a közös szabályokat mások véleménye, viselkedése szerint ide-oda változtatjuk, akkor azok a gyermek számára sokkal kevésbé tûnnek majd átgondolt nevelési elveknek, inkább csak üres fenyegetésként hatnak majd. A közös szabályokat természetesen idõrõl-idõre újra lehet tárgyalni, amibe beleszólhat a kamasz is: a lényeg az, hogy az érvényben lévõ megállapodásainkhoz mindenkinek (nekünk is!) tartania kell magát. Ne felejtse: az alkohol és a drog veszélyeinek is azok a gyerekek vannak kevésbé kitéve, akiknek a szülei világos szabályokat állítottak fel ezekkel a szerekkel kapcsolatban, mely szabályokat felnõttként maguk is többé-kevésbé betartanak



2. Gyermekei alapvetõen mindig is szófogadóak, illemtudóak voltak. Legidõsebb, most 12 éves gyermekére azonban az utóbbi idõben feltûnõen sokszor kell rászólni, mert számos szabályt, ígéretet nem tart be. Hogyan reagál?

A. Az otthoni szabályok és a helyes viselkedés betartatását fontosnak tartom, ezért többször figyelmeztetem, vagy, ha szükséges meg is büntetem.

B. Elbeszélgetek vele arról, miért ennyire nehéz mostanában rendesen viselkednie!?


Ebben a helyzetben a gyermek megértése, a szabad kommunikáció az elsõ és a legfontosabb. A kicsik viselkedésének hirtelen változásai mögött olyan külsõ (pl. iskolai konfliktus), vagy belsõ (lelki) okok állhatnak, melyekrõl jobb, ha szülõ tud, mielõtt a kicsi magatartását megítéli. Lehet, hogy ezúttal nem szigorúságra, hanem együttérzésre, szeretõ támogatásra lenne szüksége valamiért. Lehet, hogy a korábban megfelelõ, kölcsönösen elfogadható szabályokon kell változtatni, hogy a gyermek életkorának, igényeinek jobban megfeleljenek, és megint könnyen betarthatóak legyenek.
Ne feledje: kevésbé válnak drog- vagy alkoholfüggõvé azok a gyerekek, akik nem csak a helyes viselkedési szabályokat tanulják meg, de érzéseik, problémáik szavakba öntését, és azt a bizalmat is, hogy a nehézségeiket a felnõttek meghallgathatják, és megértik



3. Gyermeke bizalmasan elmeséli Önnek, hogy két osztálytársa kipróbálta a füves cigit. Arra kéri Önt, ne szóljon senkinek, mert ezt titokként bízták rá, és kellemetlen lenne neki, ha kiderülne, hogy elmesélte otthon. Mit tesz Ön?

A. Megõrzöm a titkát, de megragadom az alkalmat, hogy elbeszélgessek vele, a kábítószerek veszélyeirõl.

B. Felhívom a gyerekek szüleit, hogy figyelmeztessem õket a veszélyre


A gyermek kérésének betartása, azért fontos, hogy ne veszítsük el a bizalmát, hogy mindig tudjunk róla, ha efféle kínos, veszélyes helyzetbe kerül. Ragadjuk meg az alkalmat, hogy a társak befolyásának esetleges káros hatásairól beszélgessünk, arról, mennyire nehéz lehet fiatal korban, (amikor már nem akarunk kisgyereknek tûnni, és mindenben a szüleink tanácsát követni,) ellenállni a velünk egykorúak veszélybe sodró hatásának. Ha mégis úgy érezzük, szólnunk, cselekednünk kell, akkor azt elõtte mindenképpen beszéljük meg gyermekünkkel, és vele egyetértésben tegyük azt.
Ne feledje: kevésbé válnak drog- vagy alkoholfüggõvé azok a gyerekek, akik még a legkényesebb ügyeikben is bizalommal fordulhatnak a szüleikhez, mert azok nem ítélkeznek felettük, hanem mindig készek elvekrõl, értékekrõl vitatkozni



4. Otthonukban mindig tartanak egy-két üveg italt, némi sört, bort, valami erõsebbet, ünnepekre, vagy, ha vendégek jönnek. Egy-két hete az a benyomása alakult ki, hogy mintha fogynának az italok az üvegekbõl. Kamasz gyermekére gyanakszik. Hogyan reagál?

A. Kulcsra zárom a bárszekrény ajtaját, megszabadítván ezáltal a kísértéstõl.

B. Azonnal szóba hozom a dolgot, és igyekszem tisztázni vele a helyzetet


Ezt a gyanút legjobb minél hamarabb tisztázni, és ha beigazolódik, sürgõsen véget kell vetnie a gyerek alkohol fogyasztásának. Lehet, hogy a szekrény bezárása is sokat segít, de sajnos alkoholt máshonnan is lehet szerezni. Az igazán fontos az volna, hogy megértsék: miért nem engedi meg nekik az ivást, még a legkisebb mértékben sem. A gyerek ebbõl gyors, szilárd eltökéltségbõl meg fogja érteni, hogy a cigaretta, drog és kábítószer tilalma Önnek különösen fontos elve. Ugyanakkor hagyjon a kicsinek lehetõséget arra, hogy elmesélhesse a történteket, hogy beszélni tudjon arról, hogyan kerültek ilyen helyzetbe



5. Mostanában sajnos gyakran kimerülten és idegesen tér haza a munkából. Ilyenkor elõfordul, hogy a kelleténél szigorúbban kéri számon a mulasztásaikat, és következetlenül bünteti meg õket. Látja a kicsiken, hogy nem igazán értik Önt, nehezen igazodnak ki az elvárásain és a következményeken. Hogyan próbál segíteni a helyzeten?

A. Komolyan elhatározza, hogy ezentúl megkíméli gyermekeit saját gondjaitól, a munkahelyi feszültségektõl, és lehetõleg nem akkor neveli, bünteti õket, amikor éppen rossz idegállapotban van. Ilyenkor inkább vár egy kicsit, kikerüli a konfliktust.

B. Elmagyarázza a gyerekeknek, hogy mennyire nehéz mostanában a kollégákkal és a fõnökeivel, és elnézést kér tõlük, amiért gyakran ideges és türelmetlen.


Az önkritika fontos dolog, de ebben a helyzetben csak akkor lehet hatékony, ha változtatásra is sarkallja Önt. Mivel a hatékony neveléshez a következetesség, és a elfogulatlanság nagyon fontos, mindenképpen meg kell próbálnia változtatni a viselkedésén. Hiába vannak meg a saját, tulajdonképpen érthetõ indokai, a gyermekeinek elsõsorban mégsem az a dolga, hogy az Ön kiszámíthatatlanságára és igazságtalanságaira mentségeket keressenek. Ön se tegye, ha nem muszáj, ami persze nem jelenti azt, hogy ne kérhetne elnézést, ha valamiben hirtelen haragúan, következetlenül járt el. De legközelebb inkább ne tegye!
Ne feledje: az átgondoltan felállított és következetesen, különösebb indulatkitörések nélkül betartatott szabályokat könnyebb követni, mint az esetlegesen hozott, hol érvényes, hol érvénytelen elveket!

Az üzenetet a felhasználó 2005-04-01 22:44:58-kor módosította.
Válaszok
 


NetHírlap / Fórum / Család / Öngyilkos gyerekek
      Oldal:  / 1      bontás: 


Név: 
       Jelszó: